Irodalmi és színházi kritikák írásával kezdte pályafutását, 1902-től egy évre átvette a Magyar Géniusz szerkesztését. 1905-ben Fenyő Miksával együtt elindította a Nyugat elődjének számító, csak néhány számot megélt Figyelőt, mely a későbbi szerzői és szerkesztői gárda alapját adta: itt volt már Ady, Kaffka Margit, Kosztolányi, Gellért Oszkár.

A Nyugatindulásakor hozzájuk csatlakoztak új felfedezettjei, köztük Móricz, Babits, Füst Milán, Tersánszky. Működése alatt legfontosabb feladatának tekintette új tehetségek felfedezését; a legtöbb támadás is emiatt érte. Elvei mellett következetesen kitartott, akár saját egzisztenciája vagy a Nyugatfennmaradása kockáztatásával is. Hatvany Lajossal 1912-ben párbajig éleződött a szerkesztés körül támadt nézeteltérésük.

A Nyugatot élete végéig Osvát szerkesztette, függetlenül attól, hogy a neve hogyan szerepelt a címlapon. Kizárólag ennek a tevékenységnek élt, ő maga szinte semmit nem írt többé.
1923-ban, működésének 25. évfordulóján a Vígszínházban, majd egy összevont Nyugat-számban 90 pályatársa köszöntötte, de az irodalmi közeg változásai, a szerkesztőségen belül élesedő konfliktusok felőrölték erejét. Magánéleti tragédiák is érlelték végső elhatározását: tüdőbeteg leányának halálát követően szíven lőtte magát.
Személye köré legenda szövődött.