1826-ban született Máramarosszigeten. 12 évesen veszítette el édesanyját, aki öccse születésébe halt bele. Ezt azért fontos megemlítenünk, mert ezután Kilényi Dávid gondoskodik nevelésükről, aki az első magyar vándorszínész-társulat igazgatója. Kilényi sógornője pedig nem más, mint a kor legendája, Déryné.
Kornélia már gyerekkorában fellép szülővárosának előadásain. Déryné veszi pártfogásába a tehetséges kislányt, s vállalja, hogy kitanítja a mesterségre. Kiválóbb mestere nem is lehetett volna Kornéliának, hiszen ebben az időben még nem létezett színészképzés.
Később meghitt barátság fűzi a híres Kántorné Engelhart Annához, akit majd második nagy mesterének nevez. Ifjú színésznőként végigjárja az akkori Magyarország színpadait, s a legkiválóbb színészekkel játszhat.
Élete egyik legromantikusabb eseménye a Petőfivel való találkozás. Épp Debrecenben készül a fellépésre, mikor a színfalak mögött elterjed a híre Petőfi érkezésének. A gyanút megerősíti a felzúgó taps is, amely a nézőtérre érkező Petőfit köszönti. A húsz éves Kornélia váratlanul egy megzenésített Petőfi verssel indítja a jelenetét, ami újabb tapsvihart robbant ki.
Petőfi a nézőtéren hajlong, majd az előadás után azonnal a színésznőhöz rohan, akit már másnap feleségül is kér. Végzetük, hogy nem találnak olyan merész papot, aki azonnal összeadná őket szülői beleegyezés nélkül. Végül sorsuk elágazik, Kornélia a társulattal tart, Petőfi pedig elindul Szendrey Júlia felé.
Mikor Kornélia fülébe jut Petőfi házassága, dacból ő is gyorsan férjhez megy Szerdahelyi Kálmánhoz, aki szintén színész. Nem lesz hosszú életű ez az első házasság, ugyanis egy nyalka huszárkapitány miatt elválik első férjétől, de ennek a házasságnak ezzel még nem szakad vége, ugyanis idősebb, érettebb fejjel és mostmár igaz szeretettel még egyszer összeházasodnak.
Legendás párost alkotnak a színpadon - a magyar színjátszás első nagy párosaként emlegetik őket. "Ha ők ketten vannak a színpadon - mondja Alexander Bernát, a nagyhírű korabeli kritikus - minden dialógus olyan volt, mintha két nagyon ügyes, és szellemes tőrvívó csatázna egymással."
Tizenöt esztendeig - a férj haláláig - élnek házasságben,s dolgoznak egy színpadon. 1881-ben Podmaniczky Frigyes a Nemzeti intendánsa életfogytig tartó szerződést ajánl föl a művésznőnek, ami később "örökös tagság" néven válik ismertté, s első ízben Prielle Kornélia kapja meg ezt a kitüntető lehetőséget.
Szellemi frissességét mutatja, hogy még 78 évesen is új szerepekre vállalkozik. 1892-ben bécsi vendégszerplése alkalmával kizárólag az iránta érzett tiszteletből tűzik műsorra Csiky Gergely "A nagymama" című darabját, - Csiky a nagymamaszerepet direkt Prielle számára írta.
A szerepben egy bókoló öreg gavallér azt mondja neki: "Ön húsz év alatt mit sem változott, asszonyom..." Mire Prielle szerepe szerint így válaszol: "Úgy látszik, én nem öregszem" - és a bécsi közönség is óriási tapsorkánnal köszönti a művésznőt, állva...
Hat és fél évtizedes színészi múltja során csak a Nemzeti Színházban közel háromszáz szerepben, majd háromezer estén keresztül szolgálta művészetével a közönségét. A vándorévek során még másik háromszáz szerep betanulását nyugodtan hozzátehetjük, az ott eltöltött további megszámlálhatatlan esték során.
Színészi működése kapocs a magyar színjátszás kezdetei és a modern típusú színjátszás között. Élete során fellépett számtalanszor Kántornéval, Dérynével, mindkét Egressyvel, Fáncsi Lajossal. A kezdetek során játszott Petőfivel, Laborfalvy Rózával, a Lendvay házaspárral.
A Paulay-korszakban Jászai Marival, Újházy Edével; és számtalan ifjú színészjelölt, vagy épp már kezdő színész láthatta még a századelőn az élő legendát, Prielle Kornéliát.1905 kora őszén a nyolcvanadik születésnapja felé közeledő Prielle Kornélia házasságot köt Rozsnyai Kálmánnal, aki majd négy évtizeddel fiatalabb nála.
A kalandos életű férj Holske Kálmán néven született Aradon, s a grafika új irányzatait kijelölő holland Walter Crane titkáraként, mint Vander Hoske vált ismertté a művészvilágban Európa-szerte. Angliában, majd Párizsban él, s hazatérve pazar berendezésű lakásában állandó művésztársaság látogatja, s egy ilyen alkalommal ismerkednek meg, Rodin-grafikák és -szobrok társaságában.
A házasságuk kapcsán van, aki megbotránkozik, mások nevetségesnek tartják a helyzetet meg méltánytalannak, a nemzet, és Petőfi hagyományának elárulásáról beszélnek, megint mások rejtélyes titkot vélnek a háttérben meghúzódni.
Egy biztos, hogy a sandaságok, pletykák, és rosszindulatú, no meg irigykedő vélemények ellenére a pár boldog, és Prielle Kornélia minden megnyilvánulásában örömének ad hangot. "... Bánom is én, akármit fecsegnek rólunk. Sok boldogtalanság és rosszul végződő házasság után ismét boldog vagyok" - mondja kollégáinak.
Aki annyi szépséget adott és legalább annyit kapott az élettől, egy végső gesztussal még utoljára valami szépet és örömtelit akart megragadni. Búcsúajándéka mindössze fél évig tart, mert 1906. február 25-én végleg elhagyja e világot.
A Nemzeti Színházban ravatalozzák föl, temetésén az akkori színházvilág és állami elöljárók vannak jelen. A szokásoktól eltérően a ravatalról leemelt koporsót felviszik a színpadra, ahol az igazgató, Somló Sándor ott mondja el búcsúbeszédét. Végső nyughelyre Szabadszálláson talál.