A labdarúgásról szóló első ismertetést Molnár Lajos írta le „Atlétikai gyakorlatok” című munkájában, 1879-ben. Őt követte Szokolay Kornél, 1886-ban, a Képes Sportnaptárban megjelent írásával, mely a Három angol labdajáték című cikkében jelent meg. 1890-ben pedig a Sportvilág írt a kontinentális labdarúgás híreiről, eredményeiről.
Különböző történetek keringenek arról, hogyan került az első futball-labda az országba. Az egyik forrás szerint Harry Perry, az atléták angol edzője hozta magával, s így mutatták be az 1895. december 8-án megtartott téli viadalon. Mások szerint a Budai Tornacsarnokban, vagy az egyik katonai iskolában már „rugdosódtak” ekkor. Csapatról és szabályokról még nem beszélhetünk, hisz a futball első magyar nyelvű szabálykönyvét Bély Mihály adta ki 1896-ban Angol rúgósdi (Futball) címmel.
A leghitelesebbnek tűnő történet szerint, Lányi-Lőwenrosen Károly hozott 1896-ban először futball-labdát Amerikából magával, amit a Törekvés dalárdában mutatott be. A bemutató jól sikerülhetett, mert november 1-jén sor került az első nem hivatalos futballmérkőzésre, a Pékerdőben. A meccs eredménye több lábtörés és rándulás, de egyben a játék kezdete is.
Ennek történetét a népszerű „Csarli bácsi” később így írta le:
„1895-ben jöttem haza Amerikából és magammal hoztam két football labdát. A MÁV-hoz léptem be, mint mintaasztalos, majd 1896-ban tagja lettem a Törekvés dalárdának, s ennek tagjaiból verbuváltam egy csapatra való játékost. Három hónapig gyakoroltunk, s utána megrendeztem az első football-match-et. Háromszáz jegyet sikerült előre eladnunk, egy jegy ára 10 krajcár volt, tehát gazdagok voltunk. A felszerelést úgy állítottuk össze, hogy a hosszú alsónadrág szárát, valamint a gyári kék munkanadrágot rövidre vágtuk, a bakancsokat pedig megstoppliztuk. A mérkőzés napjával azonban rettenetes pechünk volt. 1896 november 1-én délelőttre ugyanis 25 cm magas hó esett le. Ezek után nagyon meglepődtünk, hogy mégis mintegy 300 néző volt kíváncsi a játékra. A játékosok azonban nem akartak levetkőzni. Sok rábeszélésre végre kaphatók voltak arra, hogy úgy bekecsben, csizmában mégis játsszanak. Csak Winkler József (a későbbi válogatott Winkler fiúk édesapja) és magam öltöttünk dresszt. A nagy mérkőzés 20 percig tartott, mert ezalatt három bokatörés történt, s a további játékot be kellett szüntetni. Engem az összes asszonyok diszkvalifikáltak, (Csarli bácsi nyelvén ez azt jelentette, hogy őt tették felelőssé a balesetekért) s fél évig nem mehettem közéjük, mert szemükben én gyilkos voltam.”
A „hivatalos” magyar labdarúgó-kezdetet azután Hajós Alfréd, olimpiai úszóbajnokunk így jegyezte fel: „Stobbe Ferencnek, a „Sportvilág” akkori szerkesztőjének, egyébként építésznek társa volt Ray Rezső építész. Ennek Svájcban, Lausanne-ban tanuló és ott futballozó fia, Ferenc magával hozott Budapestre egy valódi angol labdát. Ezt Stobbeval 1896 decemberében magával vitte a BTC tornatermébe, s az itt gyakorlatozók közé dobta. Valamennyien a labdára rontottak, rúgták, dobáltak, ütötték, mígnem Iszer Károly a BTC művezetője és vezére meg nem állította a labdával viaskodókat és Ray el nem magyarázta a labdarúgás lényegét.” A tornászok 1897 januárjában két csapatot szerveztek, amelyek a havas és sáros Millenárison készültek az első mérkőzésre. 1897. május 9-én rendezték meg az első magyar hivatalos futballmérkőzést, száz főnyi néző előtt. A BTC két csapata, a kék-fehérek és a piros-fehérek csaptak össze. A csapatok összeállítása a következő volt: kék-fehérek: Réti - Klebersberg, Bauer-Pesky, Harsády, Iszer - Ray, Hajós (Guttman), Kakas, Gillemot, Szűcs; piros-fehérek: Weisz-Panny, Paletta - Coray, Jezsek, Sturza K .- Stobbe, Lindner, Surza H., Malaky, Papp. A meccset a kék-fehérek nyerték 5:0-ra, mert a csapatukban játszott Ray Ferenc.
A mérkőzésnek nagy sikere volt, még hetekig beszéltek róla Budapesten. A BTC példája fellelkesítette az ifjúságot és gyorsan terjedt a futballozás a fiatalok körében.
A mérkőzés után néhány játékos és vezető Bécsbe utazott tapasztalatcserére és egyúttal meghívták a Criketterek csapatát Budapestre. Elérkezett a nagy nap, 1897. október 31-e, amikor is sor került az első nemzetközi mérkőzésre, a BTC és a bécsi Criketterek között. A mérkőzés jegyeit sok helyen ingyen osztogatták, de így sem telt meg a 2000 nézőre épült lelátó. Csak néhány száz néző volt kíváncsi a meccsre. A BTC kék-fehér ingben állt fel: Stobbe – Harsády, Ashton – Iszer, Pesky, Klebersberg – Ray, Yolland, Hajós, Ramaszéder, Lindner. A bécsiek csapatában 9 angol és 2 osztrák játszott. Bírónak két Criketter-játékos apját R. Lowet kérték fel. Az eredmény nem volt kétséges. A fiatal, lelkes magyar csapat 2:0-s vereséget szenvedett a tapasztalt bécsi csapattól, de a futball iránti lelkesedésüket a mérkőzés nem törte meg. A közönség pedig eleinte mulatott az eddig még nem látott jeleneteken, de a mérkőzés végére, már egy „szakértő” tudásával magyarázta az egyes akciókat.
Először csak egyetlen egyesület, a Budapesti Torna Club működött labdarúgó egyesületként az országban. Vezetője Iszer Károly volt.
A BTC példáján fellelkesülve hamarosan sorra alakultak a futballcsapatok a fővárosban és vidéken is. Az első fővárosi csapatok Óbudai Tornaegyesület, III. ker. Torna és Vívó Club, Műegyetem, Magyar Athletikai Club, Ferencvárosi Torna Club, Postások Sport Egyesülete, Budapesti Atlétikai Club, Újpesti Torna Egylet, „33” Futball Club, Törekvés Sport Egyesület; és vidéken a Pozsonyi Torna Egyesület, majd Eperjes, Szabadka, Baja, Arad, Komárom, Sopron egyesületei voltak.
A klubok egymás ellen mérkőztek ill. nemzetközi mérkőzéseket játszottak. 1897-1900 között összesen 56 nemzetközi, 63 fővárosi klubközi, 20 vidéki klubközi mérkőzésre került sor.