A képzőművészeti Főiskola (régebbi nevén a Mintarajziskola és Rajztanárképző ) egyetlen szépművészeti akadémiája volt az országnak. Ide szorult mindenki, aki festést akart tanulni. Itt képezték ki a mindkét nembeli rajztanítókat is. Sőt egy ideig még az iparművészeket is. 1896-ban váltak ki az anyaintézetből az iparművészeti osztályok, belőlük született meg az Iparművészeti Iskola, mint külön önálló intézet, Fittler Kamil építész igazgatásával.

De magában a főiskolában is nevezetes változás történt. Keleti igazgató szigorúan elkülönítette a rajztanárjelölteket a művésznövendékektől: külön tanárokat kaptak, külön tanulmányi és külön órarendet, sokkal több és nagyobb ösztöndíjakat is, mint a művészjelöltek. Minden intézkedés megtörtént, hogy a növendékeknek ez a két kategóriája ne érintkezzék. Ennek a szinte érthetetlen intézkedésnek különös oka volt. Az akkori tanárikar túlnyomó része konzervatív érzésű volt, és aggodalommal látta a modern eszmék, az újabb stílustörekvések betörését sok magyar műterembe.

Ettől a mételytől akarták megóvni a rajztanárjelölteket, hogy azok majdan székhelyükön őrzői maradjanak az akadémikus művészetnek. Évek múlva meg is lett ennek a hatása: az újabb művészetnek legmérgesebb ellenségei, meg nem értői éppen ennek a rajztanárnemzedéknek soraiból kerültek ki. Csak 1906-tól fogva változott kissé a helyzet, ekkor került a főiskola egyik tanári székébe Ferenczy Károly, jóval utána Réti István és Glatz Oszkár csupa nagybányai mester.

A nagybányaiak "betörése" elég keservet okozott a régi konzervatív tanárok jó néhányának. Ezeknek legnagyobb része a bécsi, s leginkáb az új müncheni akadémia felfogását képviselte, és meg volt győződve, hogy az új művészet csak átmeneti, gyorsan múló jelenség. Ez a konzervatív vonás veleszületett vonása volt a főiskolának. Szervezője, létrehozója, Keleti Gusztáv Bécsben tanult, Münchenben, Nürnbergben tanulmányozta az odavaló művészeti intézményeket, mielőtt hozzáfogott a mi Főiskolánk tervezéséhez, amivel Eötvös József miniszter bízta meg.

Ő maga nem tanított, idejét megosztotta az intézet kezelése, a festés, a művészeti irodalom közt. Az iskolában szigorú rendet követelt, a növendékektől példás fegyelmet, nagy súlyt vetett a tekintélytartásra. Hivatalos szobájában magas dobogón foglalt helyet, alacsony termetű lévén, így adott súlyt személyiségének, amikor valamely növendékét maga elé idézte