Mind az üstökösök, mind a meteorok csak "vendégei" égboltunknak, de látványos megjelenésük nagy feltűnést kelt. Az üstökösök olyan égitestek, amelyek külsejükben lényegesen felülmúlják a saját jelentéktelenségüket. Az üstökösök félelmetes alakjukkal, szabálytalan feltűnésükkel és különös pályájukkal a szabad szemmel megfigyelhető leglátványosabb égitestek.

Az emberek ősidők óta figyelemmel kísérik az üstökösöket. A babiloni és a kínai csillagászok feljegyzéseiben több mint négyezer évvel ezelőtt üstökösök leírását is megtalálhatjuk. Az üstökösökre évezredeken át a legtöbben úgy tekintettek, mint katasztrófák, háborúk vagy halálesetek előjelére.

A legtöbb ókori csillagász légköri jelenségnek, a Föld "kipárolgásainak" vélte az üstökösöket. Egészen 1557-ig nem jöttek rá arra, hogy ezek az égitestek a Hold mögött járnak. Abban az évben ugyanis feltűnt egy üstökös, amelyet Tycho Brahe megvizsgált és megállapította, hogy a csillagokhoz viszonyított helyzete Európa minden pontjáról vizsgálva ugyanaz. Az üstökösöket elsőként egy angol csillagász, Edmund Halley tekintette olyan, a Nap körül keringő égitesteknek, amelyek Newton gravitációs törvénye által megszabott pályákon keringenek.

Az üstökösök kisebb porból és jégből álló égitestek, amelyek legjobban egy "piszkos hógolyóhoz" hasonlíthatók. Ebbe a néhány kilométer (1 km - 100 km) átmérőjű jégrögbe szilikátpor-részecskék és nagyobb kőzetdarabok ágyazódtak be.

Az üstökösök az égi mechanika törvényei szerint kúpszeleteken keringenek a Nap körül.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy az üstökösök általában a Naprendszerhez tartoznak, de egy részük elhagyhatja a Naprendszert. Egyébként a Nap közelében elhaladó üstökösöket főként a Jupiter és a Szaturnusz térítheti el eredeti pályájukról, így jönnek létre a hiperbolikus üstökösök. A perturbációk mértékéről képet kaphatunk a Brookes-2 üstökös kapcsán: keringésideje 1896-ban a Jupiter mellett elhaladva a korábbi 29,2 évről 7,07 évre változott.

Amikor az üstökösöket felfedezik, csupán halvány fényfoltok, lényegesen kisebbek mint a telihold. Amint a nagyobb üstökösök megközelítik a Napot, fokozatosan fényes csóvát "eresztenek", amely a ködös középponti testtől óriási távolságokig nyúlhat.

A szabad szemmel is fényesnek tűnő üstökös ugyan ritka, évente mégis átlagosan 20 - 30 üstökös felfedezésével lehet számolni. Egyes csillagászok vélekedése szerint a friss üstökösök időről időre a hatalmas úgynevezett Oort-féle felhőkből kerülnek a belső Naprendszerbe. A felhő 40 - 50000 CSE-nyire van a Naptól és több száz milliárd potenciális üstököst foglal magába.