A 19. század utolsó negyede a Balkánon, Magyarország tőszomszédságában állandó bizonytalanság színtere. A török birodalom, „Európa beteg embere” egyre kevésbé képes megtartani területeinek egységét, gyengeségét a megszállt népek nemzeti mozgalmain kívül a nagyhatalmak is elégedetten szemlélték. Mivel azonban az egymást kibogozhatatlanul keresztező törekvéseket nem volt célszerű ellenőrizetlenül szabadjára engedni, folyamatosak a tárgyalások, a nagyhatalmak beavatkozásai és konferenciái, vagyis állandóan napirenden van a „keleti kérdés”.
1875-től Boszniában egyre erősebbek lettek az oszmán fennhatóság elleni lázadások, és nyilvánvalóvá vált, hogy a török uralom nam biztosítja tovább a térség stabilitását. Hosszas alkudozásokat követően az Osztrák-Magyar Monarchia kapott nemzetközi felhatalmazást a terület katonai megszállására, ami 1878-ban meg is történt.
Bosznia nem tagozódott szervesen a Monarchiába, de fokozatos integrálását célul tűzték ki. Az osztrák-magyar korszak a török után békét és fejlődést hozott, és a magyar vállalatok is részt vettek a gazdaság modernizálásában. Az újságokban igyekeznek híreket szolgáltatni az új szerzeményről, bemutatják egzotikus tájait, keleti szokásokat őrző lakosait. A történelmi események azonban csakhamar túllépnek a boszniai osztrák-magyar jelenléten.