A korabeli újságokban gyakran esik szó csődbe ment bankokról, megszökött vagy öngyilkossá lett banktisztviselőkről, és persze károsultakról. Feltűnő ez akkor is, ha tudjuk, hogy a szenzációt a régi olvasók is szerették, és hogy nyilván a bankok többsége azért nem szerepelt a hírekben, mert semmi ilyesmi nem történt velük. De mintha valami mást is jeleznének ezek a cikkek: mintha az emberek jobban féltek volna attól, hogy a bankba tett pénzüket elveszthetik, mint ma. Milyen volt hát dióhéjban az a bankrendszer, amelyről ma kissé elképedten olvassuk ezeket a híreket?

A 19. század végén csak néhány nagyobb bank működött az országban, leginkább a fővárosban. A bankfiókoknak az a sűrűsége, ami ma tapasztalható, teljességgel elképzelhetetlennek tűnt. Nyilván nem is volt erre szükség: a bankok nem a kisemberekért voltak, és a kisemberek sem feltétlenül a bankokra bízták a megtakarításaikat. Jellemzi a helyzetet, hogy amikor a kilencvenes évek végén Kornfeld Zsigmond bárónak, a Hitelbank nagy hatalmú vezérigazgatójának szóvá tették, hogy a bank épületére miért nem írják fel a bank nevét, valami olyasmit felelt, hogy felirat nélkül is mindenkinek illik tudni, hogy az a Hitelbank épülete. Akinek szüksége van a bankra, találjon rá.

Ez a magatartás természetesen hamar megváltozott, és a bankok többsége kénytelen volt az ügyfelek után menni. A nagy változást a fiókhálózatok kiépítése jelentette. Az első fővárosi bankfiókokat az 1890-es években, az első vidékieket inkább már a 20. században, 1902-1905 körül nyitották meg. Ezek a vidéki ügyfeleknek a gyakorlatban általában nem hitellehetőségeket ajánlottak, hanem megtakarításokat, eszerint a hálózatok célja főleg a vidéki források bevonása volt.

Ebben vettek részt a kisebb vidéki takarékpénztárak is. Mivel pénzügyi helyzetüket, alaptőkéjüket nem lehetett a nagybankokéhoz hasonlítani, egy-egy sikkasztás, amelyre az újságok is azonnal lecsaptak, komoly bajokat okozhatott a működésükben.

A 20. század első évtizedében a magyar bankok már külföldi bankfiókok alapításában is részt vesznek, sokszor más európai bankokkal közösen.

Így az 1900-as évre, valamint a körülötte lévő időszakra még a kialakulóban lévő, helyüket és szerepüket kereső és többször újrafogalmazó pénzintézetek voltak a jellemzők.