1866. augusztus 15-én született az olaszországi Cariquenoban és 1945. február 8-án halt meg Budapesten. 1896-ban megnyerte a budapesti milleniumi vívóverseny mesterkardversenyét és ennek köszönhetően meghívták a Magyar Atlétikai Clubba vívómesternek. Hamarosan iskolát teremtett és mintegy három évtizedes sport tevékenysége során nagy lelkesedéssel és szakértelemmel oktatta vívóink egész sorát. Számos európa-, világ- és olimpiai bajnokunk sajátította el iskolájában a vívás fortélyait. Robbanékony temperamentum, tökéletességig csiszolt stílus és gyorsaság jellemezte. Habár Magyarországon élt és magyar ifjakat tanított, soha nem tanult meg Santelli tökéletesen magyarul. Egyfajta olasz-magyar keveréknyelven beszélt, melyet tanítványai titokban maguk között is használtak. Gerevich Aladár későbbi olimpiai bajnokunk így emlékszik a mester vívótermi mókásan hangzó instrukcióira:

„- Kerem fiúcska – mondta a tizenhat éves Gerevichnek – állni terc. Én adni tempo. Mágán támadni. Rájtá!
És Gerevich mint a villám támadott.
- Neeem fiúcska – mondta a mester -, mágán lenni libamádár, nem tudni repülni. Mágán lenni kell hattyú mádár és kell repülni.”
Képzelhetik, milyen nyelvi kifejezéseket tanulhattak a vívás mellett még a tanítványok a páston!

Santelli a vívásból élt és jócskán megkérte vívóleckéinek árát. Így biztosította azt, hogy a kevésbé tehetős, de tehetséges gyerekek is kiváló vívókká válhassanak, köztük az előbb említett Gerevich Aladár is.
A nyomdokaiba lépő ifjak 1955 óta vehetik át a Santelli-vándordíjat.