Radnóti Miklós

Kevés olyan magyar művész van, akinél élet és költészet ennyire elválaszthatatlan lenne. Születésének tragikus körülményeitől egész életében nem szakad el, s egyre erősödő mértékben jelennek meg verseiben a bűntudatnak, a szenvedés jogosságának motívumai. Származása pedig sorsának történelmi tragikumát adja. Pomogáts Béla szavaival: „Mintha természet és társadalom azon vetélkedett volna, melyikük pusztítsa el előbb.”
Ebben az évben kiadják Ikrek hava című prózai írását, mely naplószerűen számol be gyermekkoráról.

Vas István a Nyugat 6. számában így ír Radnóti írásáról:
,,Ebben a kisregényben vagy hosszabb elbeszélésben, melynek alcíme Napló a gyerekkorról, sok szó esik költészetről: Valéry Larbaudról és Tibullusról, a szürrealistákról és a fordítás művészetéről. De e közbeiktatott részek nélkül is ki lehet találni, hogy költő írta. Nem mintha Radnóti félreismerné a prózaírás külön törvényeit és módszereit. Sőt nagy tanultsággal és hajlékonysággal kezeli a romancier legmodernebb eszközeit is. Csak éppen az akaratlan hűtlenség, árnyalatnyi eltérés, amellyel ezeket a módszereket és eszközöket alkalmazza, árulkodik a lírikusra. Így például ennek a kisterjedelmű prózának szerkezetében is fontos szerepet játszik a nagy modern regénykolosszusok alapvető problémája, az idő. Amíg azonban regénynek és tudománynak közös tulajdonsága az elemzés, tehát az élet bonyolultságának leleplezése, addig a költő előjoga, hogy az életet bizonyos nemes és sűrített értelemben egyszerűsítse. Aki az idő boszorkánykonyhájára, szeszélyeire és törvényeire kíváncsi, olvassa Proustot, Thomas Mannt, Huxleyt, Virginia Woolfot, Joyceot, Powyst, de semmi esetre a lírikusokat.
Mert ami elmult, az csodásan kísért
az én dalomba még
mert aki meghalt az időben, ugy
van fölöttem, mint az ég -
énekelte Kosztolányi a Bús férfi panaszaiban. Ez a par excellence lírikus-attitude és ettől a költő-hagyománytól Radnóti prózájában sem tud elszakadni. Minden játéka az idővel csak arra jó, hogy az idő egyszerűségét és egységét, múlt és jelen egyidejűségét (goethei fogalmazásban: Im Gegenwärtigen Vergangenes) példázza.
A modern prózának több ilyen, színe szokványos, kellékét alkalmazza Radnóti s mintha csak azért tenné ezt, hogy a költészet fénytörését megmutassa. Ez a fénytörés az életet mindig az elemzéssel ellentétes irányba hajlítja. A gyerekkort sem azért idézi vissza, hogy egy lélek fejlődését magyarázza. Egy-egy motívumból nem fuga lesz, hanem dal, önmagáért való. Mint ahogy a gyerekkorhoz sem a szagok, ízek, emlékek tapogatódzásával jut el, hanem a hang közvetlen és hirtelen kapcsolásával. ŤSokszor fülelünk egymás feléť - írja mostohahúgáról, aki messze él s akivel évekig sem látják egymást. És ugyan ő róla: ŤHa rágondolok, egy mondat lejtését hallom, izgatott kislányhang mondja a mondatot s indulatba hoz.ť De nemcsak a valóságos, bár letűnt hangokat hallja: ŤS hallani vélem, hogy szalad a falon végig a zsinórban az áram, hallani vélem, hogy dong a körtében a fény. Erre figyelekť.
De, mint ebből a mondatból is kiderül, a költészet legkényesebb ismertetőjele nem a módszer, hanem a fogalmazás. Kezdhet-e könyvet más, mint lírikus ilyen tárgyilagosan és egyszerűen: ŤKülönösen sokat gondolok Ágira, a kishúgomra mostanában. Nem láttam évek óta már. Sokáig egy kisvárosban lakott, a nagy fekete hegy tövében, most egy idegen ország messzi székhelyén él a férje mellett. Nagyon szeretjük egymást, így hát alig levelezünk.ť? Mégis, igazságtalanok lennénk Radnótival szemben, ha nem ismernők fel, hogy ez a kezdet s általában a napló első bejegyzése, mely a testvérek egy délutánját meséli el, valódi és vérbeli próza, megállná helyét a legjobb novellagyűjteményben is.
Az Ikrek hava Radnótinak első szépprózai műve. Megvan-e írójában az elbeszélőnek kellő hosszabb lélegzet, nem árulja el. Technikailag mindenesetre elég nehéz feladatot vállalt magára. Radnóti ugyanis lényegében és legjobb verseiben idilli költő s természetesen az maradt ebben az elbeszélésben is. Maga a tárgy azonban, a költő gyerekkora, egyáltalában nem idilli, hanem vérrel, halállal, nehéz emberi indulatokkal tragikus és súlyos. Ezt az élményt áthangolni Radnóti fegyelmezett és finom stílusához nem volt könnyű dolog. Helyenként, különösen egy-két, a szereplők szájából közvetlenül idézett mondatban, nem is sikerült tökéletesen. Másrészt pedig Radnóti szereti megmutatni - akár némely modern rendező a színjáték ábrándját leromboló készületeket - azt a költői felkészültséget, amely ezt a látszólag közvetlen prózai stílust létrehozta. S ha a nem egészen megemésztett élmény következtében egy-két mondata túlságosan nyers maradt, a versíró problémái meg egy-két mondatot kissé tudálékosan alakítottak. De ezek jelentéktelen hibák. Feladatát egészében véve kitűnően oldotta meg. A könyv három rövidebb, jambikus lejtésű sorral végződik, melyek közül a harmadik - csak finom fülnek hallhatóan - az utolsó prózai sor befejező szavára rímel. Mint ahogy a próza verssé, olyan észrevétlenül finomul a kemény és komor valóság lágy és idilli költészetté.”

Világnézete, érzelemvilága mentől közelebb áll a szocializmushoz, költői mondanivalói mentől jobban telítődnek a nagy politikai mondanivalókkal, verselése annál inkább távolodik a korábbi szeszélyes, szabad verses avantgardizmustól. A költő igényli, hogy mindenki megértse, tehát a különböző izmusok zárt körökhöz szóló kifejezésformáitól legföljebb gazdagodhat, de nem használhatja a nehezen vagy alig, vagy éppen egyáltalán nem érthető kifejezéseket. Ugyanakkor a költő azt is tudja, hogy miközben merőben új világot épít, nem a semmire építi, hanem elmúlt évezredek hasznos eredményeire, tehát nem tagadja, hanem felhasználja az öröklött versformákat. Számára a szabad vers nem a tervezett formájú vers helyére lépett, hanem melléállt, hogy gazdagítsa a költészet eszköztárát. A nagy szocialista költők - Aragon, Becher - a korai avantgardizmus után, amikor kommunista költők lettek, kifejezésmódjukban visszatértek a klasszicizáláshoz. És József Attila, a kor legnagyobb költője, költészetünk századbeli legnagyobb formaművésze volt. Ez a folyamat játszódott le Radnóti költészetében.
Formakincsét nagymértékben csiszolta műfordítói gyakorlata. Bravúros fordító volt: klasszikusoktól szürrealistákig tudott bármiféle költészetet bámulatos formahűséggel tolmácsolni. A szabad versek mesterének hamarosan kezéhez simult az alexandrin is, a hexameter is. Műfordításai kötetnyi terjedelműek; a legtöbb verset a XVII. századbeli Lafontaine-től és a szürrealista Apollinaire-től fordította, mintegy jelezve is irodalmi érdeklődésének széles látóhatárát.

Babitscsal idegenkedtek egymástól (Babits félt a politikától, Radnóti félt a politikátlanságtól), de azért a Nyugat is teret adott a Radnóti-verseknek. Sőt az egyik verseskötete is mint a Nyugat kiadása jelent meg. Kötetei minden nehézség ellenére ez idáig egymás után jelennek meg, s még ez évben Válogatott versek című kötete is napvilágot láthat. Ettől kezdve azonban már rettegés és szakadatlan megpróbáltatás az élete.
Ettől az évtől kezdve Radnóti javarészt munkaszolgálatos. Néha hetekre, olykor hónapokra hazaengedik, majd újra jön a behívóparancs.

Miközben Radnóti munkaszolgálatát tölti kisebb-nagyobb megszakításokkal, egy fiatal regényírónő titkon verseket ír a kornak rá gyakorolt hatásáról. Verseit papírlapokra, néha ceruzával, gyertyánál írja késő este, amikor látszólag minden elcsitul. De benne akkor jön felszínre mindaz a fájdalom, keserűség, melyet nappal nem mutathat, s nem mutatta később sem. Nappal tette a dolgát, írja regényét, tanít, műfordításokat végez. De ha hazamegy, emlékei Debrecenről, születésének helyéről, a szülői ház és a testvér egyaránt megjelenik a verseiben. Így születnek meg a meg nem értés, a fájdalom, a lélek vívódása és kiáltása Szabó Magda verseiben.

Dorys May