Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Búváröltözék
A kulturember már diadalmaskodott az őserdőn, a sivatagon és hegyeken, sőt léghajóival legyőzte a levegőt is, amikor még mindig visszaborzadt a tenger sötét örvényeitől, melyek mindent elnyeltek, de semmire se adtak választ. Pedig a kapzsi és kiváncsi ember ősidőktől fogva próbálkozott...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Az ember-majom
Azt, hogy az ember az ő testi szervezete szerint sőt a lelki életének alapvető elemei alapján is, az állatországba tartozik, hogy tagja az emlősök osztályának ma már bizonyitani sem kell, annyira közismert megállapitás....
Automobilszemle a Vérmezőn
Mi, akik a harminc- és negyvenév között tapossuk az élet utjait, az idősebbek természetesen szintén, mi még tudjuk azt, hogy milyen volt a világ azelőtt, mielőtt az auto, a mozgófénykép, kormányozható léghajó, repülőgép...
Fagyasztó tárház egy délamerikai kikötőben
A mult század végéig a bőr- és szarvanyag miatt leölt állatok husát, mert értékesiteni élelmi célokra nem lehetett, elásták. Milliónyi méter mázsa hus került igy a föld alá teljesen haszontalanul. Negyven-ötven...
Bzehelet Emil franczia mechanikus mágnesvasútja
Bachelet Emil francia mechanikusé az érdem, hogy először sikerült neki gyakorlati jelentőségüvé tenni a közlekedés terén a mágnes vonzó és taszitó erejét......
Az elevent szülő mangrove fa
Aki csak félszáz évvel ezelőtt is le merte volna irni ezt a cimet, a „hivatalos tudomány” valószinüleg kiközösitette és pellengérre állitotta volna, mint a tudatlanság eleven szobrát. Mert a hivatalos...
A vizimotorral hajtott jármű
Nem kell arra gondolni, hogy ez fából vaskarika, bár egész ugy hangzik, mert M. James Mac Cullogh filadelfiai motorszerkesztő a legujabb automotorjának a hajtó ereje sem nem benzin, sem nem benzol, petróleum, olaj,...
Ózonelőállító, levegőtisztító szerkezet
Mi az az ózon? Az ózon műszakilag szabatos megjelölése: gázalaku háromatomu alakulása a közönséges oxigénnek, amely bizonyos fizikai és kémiai eljárások során keletkezik, s ellentétben a közönséges oxigénnel, igen...
Aluminiumből műcsőrt illsztenek a madát állkapcsára
Az orvosi tudomány áldásait a nemesen érző ember nemcsak a maga számára érvényesiti, hanem kiterjeszti az állatokra is......
Cikk-ajánló
Az ember-majom
A természetnek különös csodája, jobban mondva szörnyetege keltett...
Az ember származásáról Az ember származásáról
Az ember szárazásáról igen jó kis népszerű füzet jelent meg német...
Élőlények csodálatos fejlődéséről Élőlények csodálatos fejlődéséről
Van az állatvilágnak egész sereg olyan alacsonyrendü tagja, a mely a...
Automobil kiállítás Automobil kiállítás
A Budapesten május 7-től 31-ig rendezendő II. nemzetközi automobil-...
Az ember és a majom rokonsága Az ember és a majom rokonsága
Az ember és a majom rokonságára új adalékot kiván nyújtani Fridenthal...
A drága hús A drága hús
A politika még csak most van hazatérőben Bécsből, a hol a közös...
Az első állatorvos doktorok Az első állatorvos doktorok
A király a mult évben megadta a jogot az állatorvosi főiskolának,...
A tenger fenekének munkásai A tenger fenekének munkásai
Bele van oltva emberi természetünkbe a kiváncsiság: minden titokba...
Az ozónos vizvezeték Az ozónos vizvezeték
Ez a legujabb dolog a vizvezetéki technikában és tudományban....
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98