Szemenyei Márta
2010|05|30
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
2010|05|30
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Hatvanöt évvel ezelőtt egész Magyarország ünnepelte azt, hogy gróf Széchenyi István nagyszerü eszméje valóra vált és elkészült az első nagy Duna-hid, amelyen urnak és parasztnak egyformán hidpénzt kellett fizetnie......
Egyik mulatóhelyen két ember mutogatta magát, s elektromos-készülékét, s azt hirdették, hogy az egyik beleül a villamos székbe s testén 10.000 Volt feszültségü elektromos áramot bocsájt keresztül anélkül, hogy ettől...
A japán papok sokáig tekintélyre tettek szert e tükrök révén, mert a beavatatlan hivőkre nagy hatást gyakorolt az a különös jelenség, amelyet a varázstükrökkel tudtak előállitani. Kerek, tányérnagyságu fémtükör...
Se szeri se száma azoknak a kisérleteknek, amelyeknek egy és ugyanaz a céljuk van: biztonságban és könnyen haladni a víz fölött. Mi már magunk is ismertettünk néhány ilyen irányu kisérletet, igyekeztünk a sokféléből......
Előttünk áll egy óriási alkotás, mely hivatva van magába foglalni mindazt, amit hat év munkája megteremtett az aviatikában. Repülőgép ez, amely szárnyakat visz, s a szárnyakon lakóház áll. Hajó ez, mely vizen uszva...
Gazdaság
A budapesti lánczhid ujjáépítése
A lánczhidat használó közönség és a budaiaknak a lánchid irányában és...
Sport
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Kultúra
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Újfajta látókészülék tengeralatti hajók számára
A tenger alatt járó hajók arra az esetre, mikot a felszinhez közel...
Tudomány-technika
Tudomány-technika
A telefon terjedése
A telefon elterjedtségét tekintve; az elsö helyet az Amerikai...