Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
A Lánczhíd új részeinek vasúti kocsikra rakása a diósgyőri vasgyárban
A legnagyobb magyar hatalmas alkotása, a Pestet Budával összekötő legelső vashíd már öreg. Két emberöltő telt el majdnem azóta, hogy a híd elkészült, az erős lánczszemeket, a melyeket hiába igyekeztek megsemmisíteni erőszakos úton, megviselte az idők járása, szakértők megállapították......
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
A londoni Vickers-cég emblémája.
A londoni Vickers Limited cég szentpétervári vezető pénzintézettel együtt koncessziót kapott az orosz kormánytól egy nagy ágyugyár létesítésére a Volga melletti Zaricyn helységben. Erre a célra másfélmillió font...
Szeged 1910-ben
Régi vágya Szeged városának a téli kikötő kiépitése; saját erejéből meg akarta valósitani évekkel ezelőtt, minthogy azonban ezen a célra legalább 3 millióra lett volna szüksége, a kormányhoz fordult támogatásért....
Glattfelder Gyula csanádi püspök
Nagy figyelemre tarthat számot az a rendkívül fontosságú törekvés, mely már hosszabb ideig foglalkoztatja Makó város hivatalos köreit és közérdeklődését. A mozgalom arra irányul, hogy a város vegye meg a csanádi...
Szarajevói székesegyház és muzeum
Az osztrák iparosok szövetsége felirattal fordult a kormányhoz, amelyben sérelmesnek tartja a boszniai vasut épitési programmját. Örömmel üdvözli a szövetség, hogy a vasut kiépitésével közelebbi kapcsolat létesül...
Czölöpverő gép a Lánczhídnál
Az állami hidak igazgatósága a Lánchidat február 3-án reggel 6 órakor elzárja. Ugyanezen a napon kezdődnek a hid átalakitási munkái, amelyek két évet vesznek igénybe. Amennyiben a hajózás 3-án a jégzajlás miatt...
Kandó Kálmán villanymozdonya próbaúton
A külföldi vasutak mintájára a Máv. is elhatározta, hogy kisérletképpen a villamos vontatást fogja bevezetni egyes vonalain. Az első kisérlet a piski-petrozsényi vonalon történik. Az államvasutak igazgatósága már...
Báró Harkányi János kereskedelmi miniszter
A szakszervezetek a munkanélküliség ügyében egybehivott országos kongresszusán Micseh Endre miniszteri tanácsos, a kereskedelmi miniszter képviseletében érdekes kijelentéseket tett a kereskedelmi minisztériumnak...
Baromfiudvar (Vastagh Géza festménye)
Általánosan ajánlani szokták, hogy a baromfiól talajára legalább 30 cm. vastag száraz homokréteget kell teríteni. A homok felszivja a nedvességet és ha már piszkos, könnyen ki lehet hordani és a trágyadombra dobni,...
Cikk-ajánló
Báró Harkányi programmbeszéde Báró Harkányi programmbeszéde
Báró Harkányi János kereskedelemügyi miniszter aug. 2-án mondotta el...
A budapesti lánczhid ujjáépítése A budapesti lánczhid ujjáépítése
A lánczhidat használó közönség és a budaiaknak a lánchid irányában és...
Ellenzéki interpelláció a munkanélküliség ügyében Ellenzéki interpelláció a munkanélküliség ügyében
Huszár Károly ellenzéki képviselő a képviselőház november 29-iki...
Mégis megépül a kassa-oderbergi vasut második sinpára? Mégis megépül a kassa-oderbergi vasut második sinpára?
A kassa-oderbergi vasut második sinpára osztrák területen remélhetően...
A Lánchid elzárása és budaiak A Lánchid elzárása és budaiak
A székesfővárosi II. kerületü törvényhatósági bizottsági tagok...
Tömegesen munka nélkül Tömegesen munka nélkül
Szomorú deputáczió járt a minapában a kormánynál is, a budapesti...
A bosnyák vasutak kihasználása A bosnyák vasutak kihasználása
A bosnyák vasútak ügyében a magyar és osztrák kormány közt még most...
Az iparosok nyugdija és a közszállitás Az iparosok nyugdija és a közszállitás
A ferencvárosi iparosok és kereskedők kaszinójának kezdésére a...
A szőlő legveszedelmesebb ellensége A szőlő legveszedelmesebb ellensége
Az a bizonyos régi jó idő ma már a szőlőtermelés terén is csak a mult...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98