Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
A kolera terjedése
Már a tripoliszi háboru óta fenyegeti Európát a kolera réme. Az olasz-török háborúban elpusztult katonáknak körülbelül tizedrészét nem a golyó ölte meg, hanem ez az orozva lappangó, gyilkos betegség, amely ugy kiséri nyomon a hadviselő feleket, mint a hogy az undok sakál és hiéna...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Vámbéry Ármin, a kiváló orientalista tudós
Nyolcvankét éves korában, de szellemi erejének teljes birtokában hunyt el a nagy orientálista tudós, akit velünk együtt gyászol az egész tudományos világ. Ama kevés nagy embereink egyike volt ez az igénytelen külsejü...
Balerlein aviatikus és gépésze
Csudás találmánynyal lepte meg a zseniális Bleriot a világot. Hosszu kisérletezés után ugyanis egy olyan stabilizátor (egyensulyozó) szerkezetet talált ki, amely lehetővé teszi, hogy a repülőgép mindig egyensulyban...
Barmen és Elberfeld közötti függő vasut, ami az első volt a világon. Több mint 20 éve van üzemben
Az egysinü vasuti rendszerek ismertetésében már eljutottunk odáig, hogy ismertettünk a földön fektetett sineken futó egysinü vasutak legjelentékenyebb formáit. Ez alkalommal olyan egysinü vasutat mutatunk be, amely...
Mesterséges jóidő előidézése
Amerika a csodák hazája, onnan érkezik mindenféle különös felfedezés hire. Megemlékeztek nemrég az ujságok arról, hogy a hideg éghajlatu Nebraska-államban egy farmer különös módon „csinált” jó időt....
A Röntgen-sugár a modern tudomány egyik leghatalmasabb segítőeszköze
Nem először írunk e helyen arról a csudálatos sugárról, amely előtt nincs akadály, amely áthatol az eddig fényelnyelő tulajdonságunak hitt testeken és tárgyakon. Ez alkalommal arról fogunk szólani, hogy a Röntgen-sugárral...
Dr. Hata, aki a hires Salvarsan gyógyszert Ehrlich tanárral együtt föltalálta, a mult héten Budapesten időzött
Dr. Hata japán orvostudós, aki Ehrlich tanárral együtt a hires Salvarsan gyógyszert feltalálta, a mult héten Budapesten időzött. A londoni orvoskongresszusról való hazautaztában jött hozzánk, hogy szépségéről világszerte...
Egy amerikai fából készült templomot eltolnak helyéből
Ma már a ház nem a földhöz kötöttség jele. A magyar nyelv is például a házasodás szóval épen azt akarja kifejezni, hogy a férfi, bolyongó, csapodár teremtménye az Uristennek, egy helyben marad, házhoz, családi tüzhelyhez...
Cikk-ajánló
Vámbéry az angol udvarnál Vámbéry az angol udvarnál
Jeles tudósunk, Vámbéry Ármin a mult napokban hosszabban időzött...
Az ivóviz tisztitása Az ivóviz tisztitása
Az európai világvárosok közül Szent Pétervár volt az első, amelynek...
Második keleti utazásomból Második keleti utazásomból
A midőn Perzsiába való utazásom közben, odahagyva Mukhlisz Emin...
A kolera Oroszországban A kolera Oroszországban
A rettenetes vész, a mely állandóan dühöng Ázsiában, átütött Európára...
A légy A légy
Lakótársunk, hozzászoktunk, azt képzeljük, hogy másképen nem is...
Háborúk és betegségek Háborúk és betegségek
A harcztéren levő katonára állandóan ott leselkedik a halál, mely...
Az angol király és Vámbéry Az angol király és Vámbéry
Jeles tudósunk, Vámbéry Ármin, kitől épen lapunk mostani száma...
A házak eltolása A házak eltolása
A ház, az valami helyhez kötött, valami olyan fogalom, amelyhez az...
Vámbéry Ármin jubileuma Vámbéry Ármin jubileuma
Világhirű tudósunk, Vámbéry Ármin, vasárnap ünnepelte meg ötvenedik...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98