


Szemenyei Márta
2010|05|30
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
2010|05|30
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...

Nem régiben egy új sebészeti klinika nyilt meg Budapesten s benne oly elsőrangú gyógyintézetet nyert fővárosunk, mely Európaszerte ritkitja párját s egyaránt szolgál a betegek gyógyítására és orvosok kiképzésére....

A legközelebbi két vagy három század lefolyása alatt a tudományok terén oly találmányok kerültek napvilágra, melyekről elődeinknek mégfogalmuk sem volt, mindamellett vannak olyan dolgok, melyeket a régiek jól tudtak,...

Garnault párisi orvos megczáfolandó a berlini dr. Koch állítását, mely szerint az állati tüdővész az emberre nézve nem ragályos, beoltotta magát egy tüdővészes tehénből, elszánva magát a halálra. Az első beoltás...
A déli sark vidékének kutatására indult *Antarctic* svéd hajó háromhavi utból visszatért a Falkland szigetekhez. A stockholmi *Aftenbladet* azt a hírt kapta, hogy az út tudományos eredménye nagyon kielégitő A nagy...

Ma már általában elismert dolog, hogy a föld keletkezése sokkal régebben történt, mint a hogy a régi felfogás nyomán hinni szokás. De azért hiában keresünk a természetudományi és geologiai művekben egészen pontos...

A magyarországi Kárpát-egyesület elhatározta, hogy mindazoknak emléket állít, kik a Tátra-hegység egyes helyeinek felkutatásában , a hegyek magasságának megmérésében, a hozzájok vezető legközelebbi vagy legjobb...

Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika


Priessnitz új módját alkalmazza a gyógyításnak mostanában s módszere...
Tudomány-technika


A spanyol és afrikai partok közt ápril 23-án elsűlyedt a fiumei...
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika


Szép ünnepély színhelye volt a közel mult napokban Ó-Gyalla, a kies...