A világháboruban is kitünt, mennyire használható a kutya, különösen az egészségügyi csapatok szolgálatában. Ám a kutyának harctéren való alkalmazása nem uj dolog, mert már a török-olasz háboru idején mindkét részről kipróbálták a kutya használhatóságát. Az előretolt csapatok és a tábori örsök mellé kutyákat osztottak be, amelyek finom szaglásukkal sokszor több ezer lépésről megérezték a közeledő ellenséget.

Már a perzsa-görög háboru krónikáiban emlités van a kutyák harctéri szerepléséről, a keresztesháboruk során pedig őrszolgálaton rendesen kiképzett kutyák teljesitettek szolgálatot mind a keresztények, mind pedig a mohamedánok részén. Későbbi háboruk folyamán szintén szerep jutott a kutyának, s nehánynak a neve belekerült a történelembe. Napoleonnak volt egy Mosutache nevü kedvelt kutyája, amely gazdájának több évtizeden át hü kisérője volt.

Napoleon már rendesen alkalmaztatta a kutyát hadiszolgálatra. Amikor Marengónál a francia csapatok az éjszakai sötétben eltévedtek, Moustache ösztönére bizták magukat és sikerült is nekik a visszavonuló ellenségen rajtaütni és szétszórni. A harctéren a kutya nem támadja meg az embert, de annál dühösebben rohan az ellenséges kutyára; ösztöne megérzi még a kutyában is az ellenséget.

Arra is van példa, hogy amikor hirszolgálatra is igénybe vették, s valami üzenetet küldtek vele a távolabb levő csapatokhoz, több ellenséges kutya támadta meg a küldönckutyát, amely azonban bátran szembe szállott sokszor a tulerővel és véres harcot vivott vele. A sebesültek felkutatására kiváltképpen alkalmasnak bizonyult a farkaskutya, míg az előörsi szolgálatra az uszkár és a véreb vált be kitünő eredménnyel.