A dalmát partok hosszában a tengerfenék sok helyen egészen fekete, a szabályos alma- és zsemlyeformáju állatocskák tömegétől. Tüskésbőrü, félelmetes külsejű kis állatok ezek, - még legjobban hasonlítanak a tüskés héjában lévő vadgesztenyéhez, - s bár éles fogazatuk is van, azért mégis általában nagyon ártalmatlan állatok.

A tengeri sünök ezek, s a képünkön látható példányok a kövi tengeri sünt mutatják be, ahogy a part közelében a sziklás fenékbe beágyazza magát. Részben a talaj természetes mélyedéseit keresi, részben maga váj kerek lyukakat a sziklákba, sőt ugy belefurja, beledolgozza magát ezekbe, hogy többé ki se tud jönni önásta börtönéből. Az angol John Georges megfigyelése szerint rágószervével és másodsorban forgó mozgás utján, tüskéi segítségével, készíti el lakóhelyét is, hogy ezek az aránylag puhatestü állatok ilyen mély lyukakat tudjanak vájni a sziklákba. De szükségük van ezekre a lyukakra, hogy oltalmat találjanak a tenger hullámverése ellen.

A barlangjába bezárt tengeri sün, természetesen, nem járhat eleség után és a jó szerencsében bizva kell várnia azt a prédát, amit a tengerviz áramlása feléje hajt. Ezt a prédát az ugynevezett pedicellariák (apró lábacskák) viszik az állat szájába; apró, de szabad szemmel is látható, két-háromágu harapófogók ezek, melyek mozgatható nyeleken állanak a tüskék közt az egész testfelületen és roppant tevékenységek, mert a harapófogók folyton nyiladoznak és csukódnak, és rögtön megragadják a boldogtalan apró héjas állatot, egy-egy férget vagy puhatestüt, mely belekeveredett a tüskék közé. Ekkor aztán érdekes munka következik; a pedicelláriák átadják a megragadott prédát a szomszédjaiknak, egészen addig, míg a préda eljut a szájkörüli pedicelláriákhoz, amelyek a legrövidebbek ugyan, de a legszilárdabbak is.

A tengeri sün tüskéi fájdalmasan szurnak, aminek oka az, hogy a pedicelláriák a szurás pillanatában mérges váladékot bocsájtanak ki és ez beszivárog a szurt sebbe. Sarasin francia természetbuvár beszéli, hogy amikor meg akarta fogni a tengerfenékről éppen fölhozott tengeri sünt, a halászok ijedten óvták ettől; azt mondták, hogy az érintése nagyon fájdalmas, sőt halálthozó, - annyira, hogy a buvár, aki találta a tengeri sünt, nem is fogta meg. hanem kókuszdióhéjban hozta föl a tengerből. A francia tudós tehát óvatosan nyult hozzá az ujja hegyével, de rögtön hevesen égető fájdalmat érzett, amely azonban néhány pillanat mulva minden következmény nélkül elmult.

Van szeme is a tengeri sünnek, de ennek már igazán semmi hasznát sem veszi, mert igazi látószemeknek nem nevezhetők, s a fekvésük is olyan, amely már magában véve is kizárja a használhatóságot. Mert a szemek annyira félre esnek attól az oldaltól, amelyen a tengeri sünök majdnem kivétel nélkül mozognak, hogy ezek révén az állat nem tájékozódhatik; aztán meg, ráadásul, ezek a szemek annyira el vannak rejtve a tüskék és pedicelláriák közé, hogy az állat egyáltalában nem is láthat velük. Kivétel a melegebb tengerekben honos Diadema setosun, melynek tömérdek szeme van – sok apró kék foltocska a test fekete alapszinén – és ezekkel nagyon jól lát.