Hetekkel, sőt hónapokkal ezelőtt már óriási érdeklődés előzte meg az angol legjobb XI-nek a magyar reprezentatívekkel való mérkőzését. Minden sportember kiváncsian várta e mérkőzést, mely mintegy fokmérője volt a magyar labdarugó sportnak, mely összehasonlításra nyujtott alkalmat az alig tíz esztendős magyar labdarugó s az évszázados angol footbal-sport között.

Az angolok a bécsi football-kongresszusról jöttek ide azzal a csapattal, mely az osztrákokat 11:1 arányban verte meg.

Az angol szövetségnek ez idő szerint legjobb csapata volt a szerdán nálunk szerepelt csapat, melynek gentlemanekhez illő sportszerű viselkedése és játéka, ellentétben a multkor nálunk szerepelt angol csapattal, általános elismerést és rokonszenvet keltett.

Az angolok játékán mindvégig meglátszott, hogy a magyarokat komoly ellenfélnek tekintik, kiket legyőzni teljes erejükből törekedtek. Az angol csapat játéka mintaszerű és mesteri volt. Labdalefogásuk olyan volt, minőt az eddigi itt járt angol csapatoktól nem láttunk. A leggyorsabban jövő labdát is egyetlen mozdulással megállítják s az a másik pillanatban már rendeltetése helyén van.
A csapat játékosai egytől-egyig kiválóak voltak. Ha trükkjeiket mind felakarnánk sorolni, hasábokat lehetne azokról írni.

Igy csak a pompásan helyezkedő és lövő Woodward-ot és a vörös haja miatt mihamar a közönség kedvenczévé vált, Hawkes balfedezet agilis, briliáns játékát említjük. Wedlock a czenterhalf olyan játékos, mint amilyet még nem volt alkalmunk látni.

A magyar csapatnak bármit megkíséretnek is, csak nagy ritkán sikerült. A kapus is az első félidőben nagy indispozitióval küzdött, ő ugyan a második halftimeben már belejött a játékba, de a csapat néhány tagja még később is nagy lámpalázzal játszott. Azért azonban, hogy mindvégig csüggedés nélkül mindent megkisérelve törekedtek, ellenfelüket visszaszorítani, elismerés illeti a csapat minden egyes tagját. Hogy ez nem sikerült, az sem nem a válogató bizottságon, sem őrajtuk, hanem egyes-egyedül az angol reprezentativek mesés, a mienket messze fölülmuló játékán mulott.

A közönség, mely daczára a hétköznapnak, 7-8000 főre menő számban töltötte meg a tribünöket, szintén mintaszerűen viselkedett. Megvolt elégedve a játékkal, bíróval, sőt még a magyar csapat egynéhány játékosával is. Ez a közönség a biztos záloga annak, hogy a mi labdarugó sportunk, ha talán nem is egy-két év mulva, de biztosan el fogja érni az angol labdarugás nívóját.