A begónia, mint szobanövény

A trópikus vidékeken négyszáznál több faja ismeretes a begónia nevü növénycsaládnak, mely kétségtelenül a legszebb és leghálásabb szobanövények egyike. Egyik-másik faját, melyeknek pompás rajzu, szinte festőien szép levelei, különböző, ragyogó szinekben pompáznak, - a királybegóniák ezek. – kivált 50-60 év előtt kedvelték a műkertészek; most azonban kezdik elhanyagolni s inkább a gyönyörü, virágdisszel ékeskedő gumós-begóniákat tenyésztik.

Ausztráliát kivéve a forró égöv minden vidékén honos a begóniának egyik vagy másik válfaja; a legszebbek azonban Amerikának és Afrikának az egyenlitőhöz közel eső, tartományaiban diszlenek, ahol egyesek csodaszép szinárnyaltu leveleket hajtanak. Ezeknek a diszes leveleknek már a formája is szokatlan: többé-kevésbé részaránytalan, széles, ívelt szivalaku vagy ölbefogott, teleszórva élénk, színes foltokkal, melyek sokszor érces fényben tündökölnek, mintha valami tündérkovács igazi ezüstből vagy aranyból kovácsolt volna diszt a gyönyörü levelek haragos-zöld alapszinére.

A begóniák nagyobb része a száraz kórónövényekhez tartozik, bár néhányat a félcserjék közé számitunk, noha fás részük nagyon kevés; ezek az utóbbiak nagyon bokrosan nönek és több évig élnek, de általában valamennyi faj hosszabb életü és nem évelö növény, mely minden évben elhal, mert kiélte korát. A nálunk leginkább kedvelt és ismeretes faj a királybegónia (Begonia rex), mely Kelet-Indiából származott hozzánk; mint valamennyi rokona, ez is szereti a meleget, amelynek azonban nem szabad száraznak lennie, mert otthonában, a nedvesen forró levegöjü dsungelben, hozzászokott a párás, meleg környezethet. Hogy teljes diszét kifejthesse, elsőrendü, ugynevezett erdei földet kiván s azon felül óvni kell a közvetlen napsugaraktól is, mert hazájában a dsungel bokrai vagy a százados faóriások lombkoronája állandó árnyékot tart fölötte.

Ez a királybegónia, megfelelő gondos ápolás mellett, hatalmas diszbokorrá fejlődhetik s akkor igazi büszkesége, királynője a szobakertészetnek. Pompás levelei gyönyörü szinekben játszanak: formájukra a festő palettájához hasonlitanak: de viszont nincs az a festő, aki oly fényes szineket tudnak keverni, mint aminők a királybegónia gyönyörü levelein ragyognak. Leveleit ezüstös sávok szegélyezik s ugyancsak ilyen érces fényü foltok csillognak elszórva a levél lapján is, mely tömörnek látszik, mintha helyenként valóban leöntötték volna megolvadt ezüsttel. Képünkön ennek a csodaszép királybegóniának két levelét mutatjuk be, ahogy Hacekel, a kiváló német természettudós lefényképezte a Kalkutta mellett elterülő őserdőben. Érdekes, hogy nemcsak a teljesen kifejlett nagy levél van teleszórva ezüstös ércfényü foltokkal, hanem a kisebbik is, amely talán még szebb, mert ugyszólván egész felülete érces fényben tündöklik.
Méltó pára a királybegóniának a Begonia metalica, amelynek már latin neve is mutatja, hogy szintén érces fénnyel ragyog; ennek igazán csodaszép rajza van: világoszöld alapja barnán márványozott, tehát a leggyönyörübb bronzfényben ragyog, míg egyik sajátos fajváltozata, - a Begonia imperialis, - az antik bronzszobrok nemes patinájára emlékeztet smaragdzöld csillogásával. Legkivált ez a három gyönyörü faj az, melyet az európai mükertészek tenyésztenek s természeten tömérdek fajváltozatot hoztak már létre ennek a három kiváló fajtának a keresztezésével, ami nagyon könnyen megy s körülbelül ötven év óta sikeresen is üzik.
Mint disznövény, fölötte háladatos és könnyen ápolható a begónia; tenyésztése, teleltetése épen olyan, mint a georgináé és magról is szaporitható, bár inkább dugványozással szaporitják, mert ez sokkal egyszerübb és gyorsabban is megy. A begónia-leveleknek ugyanis van egy igen furcsa, érdekes és ritka tulajdonságuk, melyet a mükertészek is tudnak. Ha lemetszik és nedves iszapra helyezik a leveleket, miután a levélereket több helyen megsebesitették, akkor minden ilyen sebből uj növényke sarjadzik, amelyek aztán leválaszthatók és mint bujtványok elültethetök. A virágos begóniák melyeknek nagy része jókora gumót is termeszt, nem kivánják annyira a meleget, mint a most leirt leveles begóniák; ezek leginkább a Chilében és Boliviában, meg a Braziliában és Mexikóban vadon tenyésző fajtákból származnak, de a mükertészek vagy 30 évig folytatott mesterséges keresztezés utján oly remek példányokat varázsoltak elö az egyszerü formákból, aminökröl a legmerészebb fantázia se mert volna álmodni. Különösen a duplavirágos (teljes) fajváltozatok gyönyörüek s ujabban csaknem teljesen kiszoritották a leveles begóniákat.

Míg nálunk csak mint disznövényeket tenyésztik a begóniákat, addig öshazájukban egyéb hasznukat is veszik a bennszülöttek. A gyöktörzs ugyanis – különösen egyes, délamerikai fajokon – igen keserü, összehuzó izü, azért belső vérzéseknél vagy lázállapot ellen használják s állitólag izzasztó hatása is van; némely fajok hashajtó hatásuak, mások meggyógyitják a skorbutot, egyes ázsiai fajok levelét pedig főzeléknek is megeszik s ez a főzelék állitólag nagyon jó izü. A virágos begóniák egy része kora nyáron virágzik s ezalatt bő öntözést kiván, ig a télen virágzó fajokat megfelelő melegen kell tartani.