Az ember vérrokonai

Azt, hogy az ember az ő testi szervezete szerint sőt a lelki életének alapvető elemei alapján is, az állatországba tartozik, hogy tagja az emlősök osztályának ma már bizonyitani sem kell, annyira közismert megállapitás.

Az emberi szervezet egész külsö idomjában és belső felépitésében az állati tipust viseli magán, nincs semmi olyan szerve az embernek, ami ne lenne meg bármely hozzá közelálló állatban is. Ugynazok a szövetek, ugyanazok a sejtféleségek épitik fel az ember testét is és a fejlődésnek minden mozzanata megegyezik a magasabb rendü emlősökével.

Az is tudja mindenki, hogy a mostan élő állatok közül a majmok állnak az emberhez a legközelebb s a majmok közül azok, amelyeket épen e hasonlóság miatt emberszabásu majmoknak neveznek. Ezek a gorilla, csimpáz, orángután s a gibbon. A majmokkal való közeli rokonságunkat most egy ujabb eredménnyel és különösen meggyőző erővel bizonyitották be a tudósok. Régente nagyon sokszor beszéltek arról, hogy nagy vérveszteségek esetén azzal lehet segiteni az emberen, hogy valamely magasabb rendü emlősállat vérét bocsátjuk á ereibe. A vér átömlesztésnek nincsen semmi technikai akadálya, csak az illető állat főütőerét kell megfelelően elővigyázattal átkapcsolni az ember érrendszerébe, a kérdés csak az lehet, hogy az idegen vér helyettesitheti-e a szervezet müködésében az ember vérét?

A kérdés megvizsgálása érdekes eredményekre vezette Friedenthal és Uhlenhuth német biológusokat. Az ő kutatásaikból ugyanis az derül ki mindenekelőtt, hogy az állatok vére általában méregként hat az ember vérére, sőt egyik állat vére a másikéra is, mert feloldja benne a vér legfontosabb alkotó elemeit, a vörös vérsejteket. Csak akkor marad el ez az ugynevezett haemolozis, ha nagyon közeli rokonságban álló állatok vérét ömlesztjük össze.

Ha például a házinyul vérsavóját a macska ereibe fecskendezzük be – nem is szükséges nagyobb mennyiségü vért átömleszteni – a macska rövid idő alatt elpusztul mérgezés tünetei között. De már a közeli rokonságban lévő állatok vérét, mint a kutyáét és a farkasét, a lóét és a szamárét, az egérét és a patkányét bátran összekeverhetjük, a vörös vérsejtek nem szenvednek kárt. ezzel tehát megbizható kisérleti eljárásunk van annak megállapitására, hogy két lény valóban közeli vérrokon-e.

Friedenthal meg is vizsgálta ezen az uton az ember és a majom vére közt való kapcsolatot s megállapitotta, hogy a nem emberszabásu majmok vére idegen az emberéhez : elpusztitja az ember vörös vértestecskéit. Az orángután, gibbon, csimpáz vére azonban közömbös és ezeknek a vérsavója minden káros hatás nélkül összekeverhető az ember vérével.

A vér rokonságának kimutatására még egy csomó módszerük van a biológusoknak s minden egyéb módszer is kétségtelenül bizonyitja, hogy az emberszabásu majmok valóban vérrokonaink, amit Darwin még egyáltalán nem is sejthetett. Az emberszabásu majmokén kívül néhány más majom vérének is van némi csekélyebb foku rokonsága az emberéhez, igy például a páviánénak és a cerkofmajoménak.