|
Két hangverseny
Hubay-Szendy szonáta est Szonáta hangverseny - egymásbabonyolódott hangok szelíd ringatózása. Minden hang, minden futam az emlékezés egy-egy szilánkját sodorja ki. Víziók bukkannak fel, fejek, nevek, hangok, távoli békés idők, ragyogó esték eltemetett emlékei. Dohnányi, Pugno, Ysaye, Lamnod, Casals, Manén, Burmester, Marteau és a többi nomád muzsikus. Hová lettek, mi lett belőlük? A háboru távolbamarasztalta őket, nagybetűs neveiket lesodorta a hirdetőoszlopok plakátjairól. Eddig csupán Sauer és Friedmann merészkedtek Budapestre. Az a tulságba vitt muzsikus-vándorlás ami eddig télről-télre megismétlődött, talán nem volt eléggé hozzánk és kulturánkhoz mért, de viszont ezt a megdermedést majdnem hangverseny iszonyt, a muzsikának ily elnémulását semmi sem indokolja. Mintha szégyen lenne ma a koncertezés és csak a jótékonycél emblémájával mernék a művészek zongora mellé ülni, képet, szobrot kiállítani, felolvasni.
Primitív társadalomba való visszaesés egy formája ez. A művész mintha kikapcsolódott volna a társadalmi termelés láncolatából. Munkája, megfizetettsége mintha nem lenne éppen olyan jogos, szükségszerű, morális, mint teszem fel a szabó, vagy az asztalos megfizetett munkája. Ugyanakkor mikor a termelés minden ágában a termelők többsége túlontúl kihasználja a háborus helyzetet, a művészek megokolatlan szemérmetessége, rosszul alkalmazott szerénysége céltalan és visszás valami. Hubayi Jenő és Szendy Árpád helyesen tették, hogy a jótékony cél szolgálatába állították művészetüket, de mindkettőjük művészete van annyira értékes, hogy a jótékonysági alkalmon felül is minél gyakrabban és minden külön mellékcél nélkül is megnyilatkozhassék. A hangverseny természetesen a meghittség, a művész és a közönség benső harmonikus összekapcsolódásának jegyében folyt le. Mindkét művész a nemzedékek egész sorát nevelte fel és zenei kulturánk megalapozásában alaposan kivette a részét. Ez megérződött azon a szereteten, melylyel a közönség őket és produkcióikat fogadta. Csupán a hozzánk nőtt, velünk, értünk dolgozó és becsületesen dolgozó embereket árasszuk el ily őszinte és nemcsak tapsainkban, hanem tekintetünkben, összemosolygásunkban is benneizzó szeretettel. Hubay is Szendy is virtuóz mestere a hegedűnek, zongorának, annál inkább kell hogy méltányoljuk a szonáta minden virtuózkodást kizáró stílusába való alkalmazkodásukat. Megtisztult ünnepi előadásukban a két lezárt erős egyéniség különbözőségei kiküszöbölődtek a nemes fényű férfias hegedűszólamok, a zongora érces üde csengésével magasabb harmóniákba forradtak. A két művész méltó volt azokhoz a mesterekhez, kiknek munkáit előadták. És méltók voltak önmagukhoz. Nagyon helyesen tennék ha e hangversenyt csak megkezdésnek tekintenék és minél többször dobogóra lépnének. Nemcsak e válságos időkben, hanem másszor is. |