Huszadik század - történelem jelenidőben

Junius elsején nagy ünnep volt Sajógömörön: leleplezték a nagy Hunyadi Mátyás szobrát, a ki a kis városkát örökre nevezetessé tette legendás kapálásával, a melylyel tudvalevőleg minden időkre való tanuságot tett a munka megbecsüléséről. Garay János verse révén is közszájon forog ez jelenet s a büszkeség, hogy ily nevezetes esemény szinhelye lett, állíttatta fel a derék gömöriekkel a nagy király szobrát.

Sajógömör különben is érdekes multú hely. Valamikor jeles vár és megerősített város volt, s már a magyarok bejövetele előtt is lakott hely volt, miről az itt talált s a Nemzeti Múzeumban levő őskori leletek is tanuskodnak. Az idevaló letelepülő lakosság alighanem a Rajna-melléki Elszasz felső vidékéről vándorolt ide. Az Árpádok korában Imre király idejéből való oklevél említi, hogy „Comet et Sz.-Mihály possessiones Em. rex Marco filio confert”.

Első birtokosa Gömör vezér s midőn ennek családja kihalt, a Bors vezértől leszármazott Domokos bán veje birta, a kit Szepessy Gálnak hivtak s a kitől állítólag a mai napig virágzó Máriássy-család származik. De ott található Gömör a közt a tizenhárom várispánság közt is, a melyek Pesty Frigyes alapvető munkája szerint a XII. és következő évszázad alatt keletkeztek: még pedig az 1226. évben. V. István 1265-ben mint várispánt bizonyos Tibold nevű egyént emeli ki.

A várat egy okmány 1390-ből mint „castrum Gumur”, máskép „Ghemerum” néven emlegeti; uradalmi központ volt s a jobbágyok portáinak száma 1427-ben százötvenre szaporodott. A híres történetíró Bonfini nem tünteti fel pontosan, vajjon vár volt-e Gömör, vagy megerősített város; azonban hogy a vármegye székhelye volt az egész időszak alatt, az szinte kétségtelen.

A husziták a XV. században vonultak Gömörbe, Zsigmond király a várost pelsőczi Nagy János, volt tárnok-mesternek zálogosította el, s a város hét év mulva a Perényi birtokába jutott; öt évvel hamarabb, mint a hogy Mátyás király a Giskra zsebrákjait kiűzte belőle. Mátyás király szívesen és sokszor vadászott Gömör rengetegeiben; különösen 1460 után, mikor a várat Rozgonyi Sebestyénnek, majd Szapolyai Imrének adományozta. A város ez időtájban annyira népes volt, hogy lakossága a vármegyében a második helyet foglalta el.

De nemcsak a sportot űzte Gömörben a király, hanem – mint az jónak látta – álruhában megfordult alattvalói közt s így ébresztette fel a bizalmat személye iránt, s a jobbágyok panaszait részrehajlás nélkül rövid uton el is intézte. „Tudjuk – úgymond Csánky Dezső – hogy a kiváltságos osztály, a nemesség, a paraszt-nép birtokának, gyakran életének és halálának ura volt. Aztán a különben is hézagos törvényeket a birói roszakarat könynyen elferdíthette, szóval a köznépben a hatalmasabb parancsolt.”

Ennek ellensúlyozására rendelte a király azt a híres jelenetet, hogy a főurakat kapálásra hivta fel, versenyezni kívánt velük s a győztes, a ki áldomást ivott: maga Mátyás maradt. A vármegye súlypontja, úgyszólván 1653-ig volt ezen a sajóparti városkán; ez esztendőben Gyöngyösi Istvánt a költőt már Rozsnyón választották meg táblabíróvá, a ki alispán korában Gömörön lakott.

Sajógömör utóbb a művészet-kedvelő Lányiak, a Gerhardt s a Szentiványi-család kezeibe került, mely utóbbi birja ma is azt a történetileg nevezetes szőlőhegyet. Nagyban emelte Sajógömör hírnevét az a Czinka nevű zenész, a ki II. Rákóczi Ferenczczel Rodostóba költözött, s a ki állítólag a Rákóczi-indulót szerezte, melyet unokája Czinka Panna terjesztett, a ki itt bandát szervezett s bejárta férfi ruhában Lengyelországot, Romániát stb. mindenütt hihetetlen lelkesedést keltve a magyar nóta iránt. Czinka Panna földi maradványai is ebben a kisvárosban pihennek.

Sajógömör jelentősége látszólag már 1802-ben véget ért, mikor a vármegyét Kishont-tal egyesítették s az itteni evangélikus gymnázium a szabadságharcz lezajlása után a rimaszombati középiskolába olvadt. Valaha ide jártak a felső vármegyék ifjai magyar szóra s ennek a kis városnak nagy érdeme volt nyelvünk elterjesztése körül.