Vonagló falvak

Révész Béla tudtunkkal első regényének a czime ez. A vonagló falvak azok közül a fájdalom, nagyszámú magyar falvak közül valók, a honnan Amerikába vándorol ki a férfi-nép eleje s otthon alig marad más, mint az öregek, az asszonyok s az egész fiatalok.

Révész Béla körülbelül az első, a ki szélesebb vonalú, összefoglaló képet próbál adni az ilyen falu életéről, megmutatja azokat a csalogató célokat, melyek az embereket kiviszik a tengeren túlra s a várakozásnak, vágyakozásnak, reménykedésnek és kétségbeesésnek azt a fojtott, füllesztő levegőjét, amelyben az otthonmaradtak élnek.

Drámai vonalú képben mutatta be egy kivándorló-csoport indulását, az elszakadás bánatának, a reménykedésnek, a komor elszántságnak az indulatait, a hogy a különböző embereken különbözőkép mutatkoznak, az otthon maradt aszszonyok kicsapongásait, egy tiszta és tisztának maradni akaró fiatal, forró vérű parasztasszony szörnyű küzködését és elbukását, a bányaszerencsétlenségtől jött gyászhír hatását a maga szinte apokaliptikus siralmával, az itthoniak kínlódó életét és megörlő munkáját az üveggyárban.

A regénynek kissé lazán jelenetekre bomló, nem eléggé összefogott szerkezetében megragadó hatású jelenetek vannak: az író nagy erővel tudja megérezni és megéreztetni a parasztnépben a helyzetéből folyó komplex érzéseket és fájdalmas lelki bonyodalmakat.

Rendkívüli erővel és igazsággal csinált jelenet például, mikor az öreg parasztasszony meg a legény fia annak a napnak az estéjén, a mikor megtudták az apa halálát az amerikai bányában, lefeküsznek, siratják a halottat, a hold bevilágít a szobába, az ablakon át belátszik a szemben levő ház, melyet gazdája amerikai pénzből építtetett fel szép cserepesre, feltámad bennük az elemi szomjúság erejével a vágy, hogy ilyen házuk legyen és megbeszélik, hogy minden áron összegyűjtik az útravalót és most majd a fiú megy ki apja után, apja helyett.

A kivándorlás lelki indító okait és táplálóit sehol sem olvastuk ilyen meggyőzően és elevenen, mindig érezzük, hogy itt egy ellenállhatatlan tömegmozgalomról van szó, mely mint valami lelki járvány ragadja meg a népet, az egyedüli elkeseredett lehetőséget mutogatja nyomorúságos helyzete javítására; kiforgatja egész lényüket, mint valami nagy betegség rázkódtatása.

Csodálni kellene, hogy irodalmunkban mily kevés tért foglal el a kivándorlás, népünk életének egyik legfontosabb s a mi korunk gazdasági és társadalmi viszonyait legsötétebben jellemző jelensége, ha úgyis nem tudnók, hogy a mai magyar irodalomnak épen a néppel foglalkozó része - egy-két írónkat kivéve - menynyire nem a mai magyar népből indul ki a menynyire hatása alatt áll egy elmúlt kor népéleti helyzetét megrögzítő hagyománynak.

Révész Béla könyve formára is egészen egyéni, a különczködésig. Bevallottan arra törekszik, hogy mindent, a dolgok reális megjelenését,, a hangulatát, líráját, egymással s az emberekkel való összes kapcsolatait, szóval mindent kifejezzen, a mi csak kifejezhető s ezenfelül még azt is, a mit csak éreztetni lehet. Ebben a törekvésében rendkívül súlyos és rendkívül nyugtalan lesz a stílusa, mély, belső remegések hatják át.

Mindenképen ráillik erre a stílre az a jelző, melyet az író a falura alkalmaz: vonagló. Az író érzi a szavakkal való kifejezés minden korlátját és erőlködve igyekszik ezeket áttörni, a hol nem lehet szavakkal, ott a mondatok ritmusával, sejtetésekkel, a rajz egyszerűsített és épen ezért nagyon komplex vonalaival. Egy különös, egészen egyéni író különös, egyéni munkája; nem azoknak való olvasmány, akik csak szórakozásból szeretnek olvasni, de komoly olvasónak nagyon sok értéket revelál.