|
A római hajviselés fejlődéstörténete
Róma fennállásának 454-iki évében P. Licinius Maena Sziciliából hozta az első tonsor-t, borbélyt Rómába. Mindaddig a férfiak hosszú hajat és szakállt hordtak. Az ifjabbik Scipio Africanus volt az első római, a ki naponta vágatta szakállát, de még eltartott vagy száz évig, míg a haj és szakáll állandó ápolásban részesült. A maiakhoz hasonló fésűk is csak akkor kerültek használatba. Martialis idejében puszpángfából ( Buxus semperviens ) készültek és elefántcsont fésűket ( pectines oburnei ) már Apuleius említ. Még egy további század múlt el addig, a míg a hajsütővas ( calamistrum ) alkalmazásba került. Ezt a görögöktől vették át, a hol először is a kedvese ujjára csavarta a szerető nő szép haját s a mikor ennek hatását látta, akkor fapálczára, később fémpálcára csavarta, a melyet a hatás fokozására meg is melegített.
Persze ez az egyágú hajsütővas mást mint dugóhúzó alakú fürtöket nem szolgáltatott, de azért császár, úr és szolga egyaránt használta. Különösen ez utóbbiak asztalnál felszolgáló fiatal szép, csinosan öltözött egyénei voltak azok, a kiket mesterségesen göndörített és fürtözött hajuk miatt pueri calamistrati-nak neveztek. Mint az ó-kor minden művelt népe, úgy természetesen a rómaiak is ismerték a hajtűket, acus discriminalis, acus criminalis, sőt egyszerűen csak acus néven. Vagyontalanok egyszerű kivitelben, a gazdagok persze drágakövekkel díszített aranyból hordták. A Porticibeli múzeumban egy ezüstből készültet látni, melynek hossza 20 cm. Cleopatra sem kígyómarás, hanem egy mérgezett hajtű által lett öngyilkos. Ezt ő akkori szokás szerint frizurájában állandóan magánál hordta. Marcus Antonius neje Fulvia pedig az ölébe vette a meggyilkolt Cicero fejét és egy hajtűjével szúrta keresztül nyelvét, a melylyel férjének annyi bajt okozott. A császárság ideje előtt terjedt el még a hajfestés szokása is, persze leginkább csak az ősz hajat, de más szinűt is vörösre festettek, Ovidius szerint a Germanicae herbae: germán füvekkel. Martialis az ilyen hajfestőszert spuma Batava=bataviai habnak mondja. Ezek a batavok a rómaiak szövetségesei voltak a germanok ellen.
Plinius spuma caustica-nak nevez egy hajfestőszert. Nero idejében aranysárga, méz- vagy borostyánszinű hajat kedveltek, a milyent a germánoknál láttak s miután a rómaiak legkevesebbje birt ilyennel, tehát festeni kellett azt. De nemcsak a nők, hanem a férfiak is festették hajukat s szakállukat. Maczedoniai Fülöp, Nagy Sándor apja a birák között Antipater barátját festett hajjal meglátván, rászólt, hogy távozzék, mert egy ember, a ki hajzatával csal, más dolgokban sem érdemel hitelt! De a rómaiak már enyhébben fogták fel a hajfestést.
Az ősz szálak kitépdesését is gyakorolták már. Makrobius szerint Augustus s harmadik feleségének leánya Julia nagyon korán őszült meg s ősz szálait ornatrices-ei által huzatta ki. E közben Augustus meglepte s a beszélgetést a korra terelte s kérdezte, hogy mit akar inkább, néhány év múlva ősz, vagy pedig kopasz fejjek megjelenni? Mire Julia persze azt felelte, hogy inkább őszen, mint kopaszon. Ez utóbbiak külön e célra kiválasztott szolgálók vagy rabszolganők voltak, miután az előkelő római nő nem maga szokta hajdíszét rendezni s toilettjének más ágazatánál ismét más rabszolganőket alkalmazott. S ha ez az úrnő haragos természetű volt, akkor a hajművésznőt minden csekélységért, nehéz munkájának minden hibájáért azonnal megbüntette. Kikapta kezéből a hajtűt s karjába, keblébe vagy a vállába szúrt vele s épen ezen czélból mezitelen felsőtesttel foghatott csak munkába.
Különben minden rabszolganőt leeresztett hajjal járattak, hogy alkalmilag torto capillo üstökön ragadni, leszorítani s ostorozni lehessen. Mindet azonban nem akadályozta meg a gazdag és buja római nőket abban, hogy magas kultúra látszatát ne keltsék s fizetett grammatikusokat, rhetorokat s philosophusokat ne lássanak maguknál, a kiknek előadásait fésültetésük, öltöztetésük s minden más egyéb kozmetikai gyakorlataik alkalmával és szórakozásaik közepette ezek legkisebbikéjére más idejük már nem maradt.
Ovidius két rendkívüli ügyes hajművésznőnek mondja Cypassist és Napét. A rómaiak a hajport is épen úgy ismerték mint a pouder többi nemét. Egyes római császárok, mint teszem Commodus ls Gallienus aranyport hintettek a hajukra, hogy annak fényes ragyogást kölcsönözzenek. A porral vagy hamuval való behintés pedig a legmélyebb fájdalmat jelezte, onnan maradt a katholikusoknál a hamvazó szerda szertartás. Haj- és testkenőcsök dolgában pedig hallatlan dolgokat műveltek a rómaiak. Cicero elkárhoztatta Catilinát és társait, mint kenőcsöktől illatozó, fényűző, tehát demoralizált embereket. Ez a mánia a császárság idejében kulminál, de örökké elérhetetlen maradt mindezek között is úgy frizuráinak nagyságában és pompájában, valamint toilettjeinek gazdagságában: Plotina, a nagy Trajanus felesége. Görög orvosa: Kriton a „Kozmetikáról” négy könyvet irt, a másodikban huszonöt (25) olyan hajkenőcs, pommade és esszencia van leirva, a melyek neve mai napig is fenmaradt. A mint a frizurák mindég komplikáltabbak lettek, a saját természetes haj persze nem futotta s így azokat részben, majd egészben vendég-hajból készítették. Még a képzőművészet terén is előfordul a paróka mint izolált, a fejről leemelhető darab. Winckelmann azt írja: „Vendéghajból készült, leemelhető hajzatot római nők fejein látni, és Lucius Verus császár feleségének: Lucillának a Campidoglióban még fekete márványból is készítettek ilyet, úgy hogy ez a darab levehető!” Minadazonáltal a római nő haja mégiscsak nagyon sűrű és hosszú lehetett. Polybios azt irja, hogy a mikor a merész Hannibal a második pún háborúban Róma közelébe ért, a nők a templomokba siettek, az istenekhez fohászkodtak s hosszú felbontott hajukkal a padalatot söpörték és tisztogatták! Mi sem természetesebb, mint hogy csak császárok és gazdag patriciusok és azok családtagjainak képmásai maradtak reánk, így tehát csakis az előkelőség hajviseleteiről tudunk, a néphez tartozó nőkről csak annyit tudunk, hogy hosszú hajuk volt s hogy úgy a mennyire sikerült, a gazdagokat utánozták – épen úgy, mint jelenleg nálunk s mindenütt. Abból az időből, a mikor még nem volt sütővas, a legérdekesebb és legkomplikáltabb frizura egy ismeretlen római nőé, a kit sokan Brutus anyjának tartanak. ( 1. kép.) Haja a fejtetőn kétszer el van választva, előre fésülve, tekercsbe összesodorva, a vége összecsavarva s feltűzve, alatta a homlokára az abból kimaradt haj kérdőjeles dísszé van alakítva, a többi haj mind hátra van fésülve s alacsony kontyba szedve s feltűzve. Az egyágú hajsütővasaik idejéből van itt az idősbik Agrippina császárnéé. ( 2. Kép.) A homlokbeli kérdőjelek megsokszorosítva, a haját középen elválasztotta s jobbról-balról négy-négy látható, ezek mögött pedig még két-két valóságos dugóhúzóalakú tekercset sütetett, a melyek a fülek fölött hátul össze vannak foglalva. A kérdőjelek mindinkább szaporodnak s gömbölyödnek s három-négy, sőt öt sorban is övezik a homlokot, tehát már valóságos hunczutkákat frou-frou-kat alkotnak, mint a harmadik képbeli Venuson látni. Nem hinné senki, hogy az, de a szakértők annak nevezték s így mégis csak el kell hinnünk. Haja a feje búbjából sugár irányában van lefelé fésülve s egy szalaggal hátrakötve, ezt a szalagot a görögök stephane, a rómaiak tacnia-nak mondták. A kérdőjelek tetemesen megszépülnek és oldalt kerülnek, az első fonott haj, az első zopf jelenik meg egy a szaktudósok által nem Venusnak, csak ismeretlennek nevezett római szépségénél, a negyedik képen, kinek fejét azonkívül hajháló, netz borítja. Ezt a görögök kekryphalosnak, a rómaiak reticulumnak mondták. Ezeket aranyszálakból is fonták, vagy legalább is ilyenekkel húzták át, a mint azt a Museum Borbonicum némely képén látni s a mint azt Juvenalis, mint reticulum curatum meg is említi.
Hogy mikor kapta meg a hajsütővas a másik szárát, azt bajos megmondani. Tény az, hogy az ötödik képen látható Livia császárné frizurája már ollóalakú hajsütővassal készült, mert azt a tiszta szép hullámzást, vagyis fodrásznyelven ondolálást, másképen megadni nem lehet. Úgy az a hullámosítás, mint az oldalt még mindég látható hunczutkázás azután óriási nagyságot és czikornyát nyert. Példa erre Titus leánya Julia, vagyis Julia Titi, a hatodik képen, a kinek már óriási bodorítása van, a melyről tisztán látni, hogy nem a saját hajából készült, hanem vendéghajból, mely fel van tűzve s részben fel van kötve. De hiszen ez természetes is, akkora homlokbodorra rámenne az egész haja, el is romlana s borzasztó kínos lehetne azt mindennap újból készíteni, holott így lefekvés előtt leveszik s másnap a toilettekor ismét feltűzik. A hetedik képen látható Agrippina császárnő frizurája, minden fodor és bodortól mentes, tisztán csak ondolált hajból készült, de az egész hamis, vagyis paróka, még pedig a szoborról leemelhető kőparóka. Mindezeknél nagyobb és művészibb kivitelű a nyolczadik képen látható ismeretlen római nő hajviselete, mert a homloka felett levő tekintélyes nagyságú bodron felül még két sor, egyenként nyolcz hajcsőből alkotott diadém is koszorúzza fejét.
Ezek a bodorral együtt természetesen mind csak idegen tollak, a melyekkel ez a mai szép madarunk ékeskedett. Saját haja hátul kontyba csavartan van feltűzve, a mint azt a fátyol kidudorodása sejteni engedi. Ilyen hosszan leomló fátyolokat a római nők csakis ünnepélyes alkalmakkor viseltek.
A menyasszonyé sárga vagy tűzvörös volt, innen a neve: flammeum, flammeolum, innen származik az imádott német, de a magyarban is használatos kifejezés: Seine Flamme, az ő flamméje. De ezek a római fátyolok nem voltak átlátszók, bár a legfinomabb és legkönnyebb szövetekből készültek is s azért sohasem tűzhették arczba, hanem mindég csak hátul. Művészileg bodorított és göndörített hajzat megóvására Martialis szerint állati hólyagokat és más főkötő alakú fejvédőket használtak. De tisztességes nők azokat csak a lakásukban, hetarák azonban kívül is viselték. Ezek a frizurák már mind a keletrómai birodalom idejébe esnek. Még későbbi korból származó bizanczi érmeken olyan frizurákat látni, a melyeknél a halántékokról az orczák mellett, de a fülek előtt két-két, sőt három-három olyan hajtincs lóg le, mint a lengyel zsidók pajeszei. E mellett a homlok fölött is fekszik egymással párhuzamosan két sor ilyen hajhenger, mögöttük hajból készült diadém, a mögött megint egy hajfonadék fekszi körül az egész fejet.
Ez utóbbi a saját haját köríti, a mely hajháló alatt látszik. Szakasztott ilyen nő kőszobrát találták Svájczban. Martigny mellett, egy tőzegtelepben. A 9. képen bemutatjuk, eredetije a genfi múzeumba került. Az érmek tulajdonképen kulcsát képezik mindama szobroknak, a melyek felírás és jegyzés nélkül maradtak reánk. S ilyen a legtöbb. De miután ezen többnyire már nagyon kopott érmeken az arczvonásokat nagyon bizonytalanul, a frizurát azonban annál könnyebben fel lehet ismerni: a hajviselet ezzel a ténnyel rögtön világtörténelmi fontosságra emelkedik, mert vele határozható meg azután egy talált ismeretlen szobor kora s ezzel gyakran azt is, hogy kit ábrázol.
S a mint az érmek ebben a korban művészetileg véve mindinkább hanyatlottak, úgy a hajviseletek is mind ízléstelenebbekké váltak s a szép, bájos és klasszikus alakok helyébe, bizarr, sajátságos, mindenféle ornamentumokkal díszített témák léptek, mindenesetre, mint a bizanci merev udvari etiquette kifolyása. Hathalmi Gabnay Ferencz. |