Mikor az utcán sétálva, elrobog mellettünk nehéz munkát jelentő taposással egy kerékpáros, oda se vetjük pillantásunkat, ha csak azért nem, hogy el ne gázoljon vagy ránk ne fröccsenjen a gummikerék által fölborzolt sár. Ma már föl sem tünik az embereknek az a kerékpár, amely pedig a hanyatló XIX. század legnagyszerübb találmányainak egyike volt.

A mult század nyolcvanas éveiben a kerékpár a csudák számába ment, s az akkori formáját igen élénken képzelhetik el olvasóink, ha egymás mellé képzelnek egy nagy O betüt, s e mellé egy igen-igen pici o-t. Két kerék, amelyik ugy viszonylott egymáshoz, mint 1:6-hoz. A nagy kerék tetején volt az ülés és a kormány, a kis kerék hátul csak arra szolgált, hogy a kormányvilla támaszt nyerjen.

A kerekeken tömör gummi abroncs volt, s ezen a gépen ülve a csaknem életveszélyes haladás mellett az elérhető sebesség nem volt óránként husz kilométernél több. Mi még ültünk ilyen kerékpáron, sőt mint versenysportot üztünk is. Szinte bomba volt a kilencvenes évek elején az angol safety (széfty = biztonsági) gépek elterjedése.

Ez az első kereket lényegesen kisebbitette, a hátsót lényegesen megnagyobbitotta, ugy hogy a két kerék csaknem egyforma lett. Ezzel a géppel, amelyeket a pajkos pesti nyelv Dávidnak nevezett el, egyszerre leverték a Góliátnak elnevezett magas kerékpárokat. A sebességkülönbség olyan nagy volt, hogy már a sportban is külön magas kerékpárversenyeket kellett kiirni. A kerék-méretek mellet a lényeges különbség az áttétel volt.

A magas kerékpárokat közvetlenül a kerékagyra alkalmazott pedállal hajtották, az alacsony gépeket ellenben ugy, hogy a két kerék közötti ürben helyeztek el egy fogaskereket, amelyről hátrafelé lánckarika fogott át egy kisebb fogaskereket, amely viszont a hátsó kerék csapágyán nyert elhelyezést.

Az első kerék a kormányvillát tartotta. Ez az áttétel leverte a nagy gépet, amely ugyan szintén próbálkozott áttétellel, de hamar feladta a versenyt. Az igazi lendületet az alacsony gépeknek a csaknem egyidőben alkalmazott pneumatik a rugalmasság fokozását eredményezte, a golyóscsapágyak pedig az áttétel kétszeres eredményü erőkifejtését szerezték meg a kerékpárnak.

A kerékpársport ebben az időben, a mult század kilencvenes éveiben aranykorát élte. Az emberiség szinte évezredes földhözkötöttségből jutott olyan egyszerü gépezet birtokába, amellyel ugyszólván máról holnapra vonatsebességgel járhatta az országutat. Óránként 25-30 km. sebességgel száguldó kerékpár nem is érdemelt emlitést.

Ebben a korszakban a hivatásos kerékpárossportban, pályán 75 kilométer volt a világrekord. Akkora volt az elterjedése a kerékpárnak az egész világon, hogy a rövidlátó állami és községi szervezetek azt hitték, hogy ebből a szerszámból milliókat jelentő jövedelmet szerezhetnek, ha megadóztatják. Az egész világon ez ölte meg a kerékpáripart.

Amilyen gyorsan nekilendült, olyan gyorsan le is tünt. Talán nem is az adó miatt, mint pénzösszeg miatt, hanem inkább az ezzel járó kényelmetlenség, zaklatás miatt a jobb érzésü, tisztán szórakozásból kerékpározó emberek millió abbahagyták a kerékpársportot.

Egyszerre olcsó lett a kerékpár, s a munkásosztály tagjai jutottak igen kényelmes közlekedési eszközhöz. Ha ez volt az adó célja, igen helyeselhető lett volna, de nem ez volt a cél, ellenben az eredmény az lett, hogy világhirü nagy kerékpárgyárak mentek tönkre, ezernyi ezer munkásembert tettek földönfutóvá.

Mikor már teljesen tönkre ment a kerékpár, mint sport, eltörölték az adót, de ezt a gépezetet többé olyan általánosság tenni, mint volt az adó előtt, nem tette ez sem. Időközben az automobil és a motorkerékpár nyert polgárjogot, s ezekkel már nem tudta fölvenni a versenyt a teljesen legyöngitett kerékpársport. A fejlődés utján az itt látható gép a legutolsó formája a versenykerékpárnak. A sebesség attól is függ, hogy a gép futása közben a levegő ellentállását legyőzze.

Ezt tervezte Bunau-Varilla francia mekánikus, akinek a veló-torpille (torpedó kerékpárja) az előttünk képben ábrázolt gép. A gép, mint a felső képen nyitott állapotban látható semmiben sem tér el a rendes formáktól, csupán a vékony huzalokból előállitott torpedo-alaku váz van rajta.

Az alsó képen a gép teljes menetben látható, s hogy milyen ereménnyel veszi föl a versenyt a többi géppel, a régi rendszerüekkel, az abból a körülményből látható, hogy egy Berthet nevü hivatásos kerékpárversenyző, a legutóbbi, a párisi téli velodromban megtartott pályaversenyen e géppel győzött.