Abban a nagyszerü munkában, hogy a föld szénmennyiségét a későbbi korok emberiségének megmentsék, első helyen áll az a törekvés, hogy az elektromos energiát szén használata nélkül lehessen előállitani.

Az emberiség legszebb, legdicsőbb ténye az az önzetlenség, hogy a földben lévő szénmennyiséget számitásba veszi, megállapitja, hogy a mostani fogyasztás mellett mondjuk, hogy még ezer esztendeig elegendő a kőszén, s ennek a tudatnak a kapcsán ezután meg is döbben: Mi lesz ezer év mulva, ha a szén elfogy?

Mit fog az emberiség akkor csinálni? Ezen a kétségenkivül szomoru tényen ugy segit már most, hogy uj energia forrásokat keres, amelyek pótolják a szenet, amelyeknek alkalmazása a kőszén földi életét talán ujabb ezer esztendővel hosszabitják meg.

Az elektromosság gyakorlati alkalmazása óta a kőszén igen tekintélyes részét arra használják, hogy belőle, illetve hogy ennek segélyével elektromos energiát állitsanak elő. Ha már most sikerül olyan módot találni, amely lehetővé teszi, hogy elektromos energia tetszőleges mennyiségben álljon rendelkezésünkre kőszén használata nélkül, bizonyos, hogy rengeteg mennyiségü kőszén szabadul föl, s e nagytömegü kőszén a későbbi évek szükségleteit fogja fedezni, szóval a kőszén élete meghosszabbodik. Ilyen kőszénpótló energiaforrás a viz ereje.

Ott, ahol nagytömegü vizfolyás van, ott, ahol rohanó erejü, magasról zuhanó vizierők vannak, ott ezeknek a vizeknek a fölhasználása többé-kevésbé könnyü munka. Magasban fekvő tavak vizét, a mélyebben elhelyezett gépházba vezetni nem nehéz probléma. Ilyen energiaforrásokra az egész világon rajával bukkanunk.

Svájc egész területének elektromos energiáját a rohanó hegyi patakok oldalain elhelyezett turbinatelepek szolgáltatják, Svéd- és Norvégország hegyi patakjai mind elektromos energiát termelnek, Amerikában a Niagara vizesés a világ legnagyobb turbinatelepét hajtja, nálunk is van nem egy hatalmas vizi elektromos mü, hogy többet ne emlitsünk, az ikervári turbinatelep, amely három vármegyébe szállit villamos energiát.

Ezek mind a természet alkotta energiaforrások. Az emberi elme azonban pótolja sok helyen azt, amit a természet elvon, vagy amelyet nem adott meg. Vannak olyan kopár területek, hegyek alkotta völgykatlanok, amelyeknek a mélyén kis erejü apró terjedelmü patakok vagy erek folydogálnak. Ezek a vizerek a hegyekről leomló csapadékokat a hólevét vezetik le a sikságra.

Ha az ilyen kis patakot elzárjuk a vize lassanként összegyülekezik, s ha túl nő a viz a gáton, akkor ott vizesés formájában zuhan alá, a mely már számbavehető energiaforrást alkot. Az ilyen elzárási módot fokozva eljutunk odáig, hogy nem csak a patak medrét zárjuk el, hanem elzárjuk az egész völgyet, megfelelő erős gáttal, s e gát mögött összegyüjtve a vizeket valóságos tavat alkotunk.

Az ilyen tónak az oldalait köröskörül a hegyek alkotják, elöl pedig egy kőépítmény: a völgyzárógát. Ilyen völgyzárógátat mutatunk be a képünkön. A világ legnagyobb völgyzárógátja New-York államban van, ahol valóságos tengert csináltak a hegyek között.

Nem utolsó helyen áll a szászországi Malter völgyzárógát, amelynek a képét itt látja az olvasó.
A képen baloldalt látható út kőkorláttal a szélén, a völgyzárógát teteje, a fal koronája, amely fal 194 méter hosszu, tehát elég szük völgynyilást zár el.

A völgy, amelyet elzár, szintén nem nagy terjedelmü szélességben, ellenben elég mély, s teljes megtelésnél 9.000.000 köbméter vizet fogad magába. Kilenc millió köbméter viz óriási erőkifejtésre képes. A völgyzárógát fölhasználása most már a következőképpen történik: (Ez itt a képen is látható, s mindenütt ugyanezek az elvek érvényesülnek.)

A völgyzárógát tetején a viz hozzáfolyásnak teljesen megfelelő nagyságu nyilás van, amelyen a túlfolyó viz a völgybe zuhan. Ezt a vizlezuhanást mesterséges lépcsőzetü mederben vezetik le a völgybe, s olyan esést adnak a medernek, vagy csak egy részének, hogy a kellő sebességü vizfolyást kapják. Igy jut le a víz a turbina házig. Képünkön a jobb oldalon lévő épület a turbinaház. Benn a turbinaházban, a viz már nem nyilt medencében folyik, hanem csőalaku vezetéken, amely szükebb keresztmetszetü, mint a nyilt csatorna, aminek mechanikai következménye az is, hogy a viz sebessége még fokozódik. Ez a sebes viz bele csapódik a lapátos vizi kerekekre, amelyek forgása adja azután azt az erőt, amely az elektromos energiát állitja elő. Az ilyen rohanó és zuhanó vizek még télen sem fagynak be, amennyiben mégis bekövetkeznék a fagyás, a jég alatt még mindig elegendő erejü viz hajtja a turbinákat.