Se szeri se száma azoknak a kisérleteknek, amelyeknek egy és ugyanaz a céljuk van: biztonságban és könnyen haladni a víz fölött. Mi már magunk is ismertettünk néhány ilyen irányu kisérletet, s igyekeztünk a sokféléből mindig egy olyat kiválasztani, amely egy bizonyos irányelv mellett ujat állit elénk.

Igy már ismertettük a vizi kerékpárt, amely tényleges lábhajtó pedál segélyével a kerekeket pótló pontonokat viszi előbbre. A sokféle vizi cipő, lábponton mellett nem is lényegtelen jelentőségü Charles Leineux meaux-i (Franciaország) gépész találmánya, amely két érdekes ujitással szolgál a csónakon való közlekedés terén.

Az egyik, a lényegesebb az, hogy a hosszu vonallapátos evezés helyett körben forgó keréklapátos dobot alkalmaz a hajtásra, amelynek szerkezetét alább majd ismertetjük, a másik, szintén nem lényegtelen javitás az, hogy az evező, illetve a körlapátos eveződob kezelése mellett a csónakban ülő ember nem háttal ül a haladás irányának, hanem szemben.

Ebben az egyben hasonló a vizi kerékpárhoz, de ugy az evezés, illetve evező kerékdob hajtásának elve, mint maga a hajtószerkezet tekintetében lényegesen eltérő tőle. A bármely csónakra néhány perc alatt fölszerelhető szerkezet sulya 12-15 kilogramm, a szerint, amint rövidebb vagy hosszabb az a rudpár, amely a mozgatást végzi.

A szerkezet alapjában véve két lapátos kerékből áll, amelyek egy-egy keresztvájatra vannak fölékelve. A két kereket összekötő keresztrudon egy rekesztőszerkezettel egy kötéldob van fölerősitve, amelyen a két huzórudon végigfutó kötelek göngyölődnek föl és le.

Ha már most a huzórudakat magunk felé huzzuk, a dobtengelyen fölcsavarodott kötél az óramutató mozgásának megfelelő irányban forgatja el a két lapátos kereket összekötő rudat, amely természetesen a két végére ékelt kereket is ugyanebben az értelemben forgatja el.

Ebben az irányban forgó kerék kapaszkodó mozgást végez a vizben s a járóművet előretolja. Egy hátrahuzása a rudnak a kereket egy teljes körülfordulással ugyanabba az állapotba hozza, mint volt az első huzás után. A rudak előretolása nem folytatja ugyanezt a forgató mozgást az óramutató irányának megfelelő értelemben, hanem az egyensulyi állapotot biztositja.

Ez a forgatás annál gyorsabb, minél gyorsabban huzzuk hátra a rudakat, s világos, hogy annál gyorsabban forog a lapátos kerék, annál gyorsabb a csónak haladása. A hátrahuzás után egy rugó a dobon visszarántja a rudakat eredeti helyzetébe, amiközben a dob visszanyeri eredeti kiinduló helyzetét, a lapátos kerék ellenben befejezi a körlendületét, ugy hogy abban a pillanatban, amikor a rudakat ujra hátrahuzzuk, a lapátos kerekek már leirtak egy teljes kört.

Az evezésnek ez a módja különösen testedző. A csónakban ülőnek jól előre kell hajolnia, mig a rudakat eléri, ezt jó erősen hátra kell huznia, azután a rudak önmaguktól visszafutnak, s ezt a futást az evező egyénnek előrehajolással kell követni mindaddig, míg a rud vissza nem érkezik egyensulyi helyzetéhez, ezután ujra teljes erőből hátra kell huznia, ha forgatni akarja a lapátos kereket.

Ennél a mozgásnál a kar, a kéz, a váll, a mell, a hasizmok teljesen harmonikus mozgása biztositja a test ritmikus és egyenletes fejlődését. De a láb sem pihen, mert a csónak kormányzása a lábakon elhelyezett kormányzó kengyel utján történik. Ez a kormányrud hossza miatti bizonyos erőkifejtést kiván, amelynek állandósága biztositja a láb folytonos munkáját.

A csónak ilyen módon való hajtása aránytalanul kevesebb munkát igényel, mint a lapátos evezővel való haladás, amit ugy kell érteni, hogy ugyanolyan erőkifejtés mellett, amellyel lapátos evezők segélyével valamely csónakot óránkint 2 km. sebességgel hajtunk, e lapátos kerékkel csaknem 4 km. sebesség érhető el.

Ennek a tipusu csónaknak sportbeli jelentősége mellett van még néhány igen érdekes tulajdonsága. A bemerülése a sulyon kívül csekély lévén, igen alacsony, tehát parti vizeken is használható. A lapátos kerekek igen csekély mélyjárata szintén ezt a célt szolgálja.

Már ebből a leirásból is látszik, hogy ez a csónak nem egyéb, mint mechanikus átvitele az evezőnek kerekes evezőlapátokká. Az evezős sport, mint versenysport, ugyanezzel a testmozgással dobja előre a csónakot, de természetesen a hosszulapátos evező segélyével.

Ez a módja az evezésnek a vonallapátos evezés két teljesen önálló izommunkáját teszi feleslegessé. Ennek a csónaknak csak egy irányu, de összetett eredményü munkája van az evező egyén számára. Amellett tehát, hogy a sebesség kétszeresét tudja eredményezni, kényelmesebb a kifejtendő erő.

Könnyü elképzelni, hogy ez a szerkezet fejleszthető és bővithető. Ha mi egy csónak oldalára nem egy kerekes lapátot, hanem keréklapát-sorozatot helyezünk, természetesen megfelelő hosszuságu csónaktestet föltételezve, bizonyos, hogy nagyobb sebességet érhetünk el.

Ezen fonálon haladva előttünk áll a páros, a hármas, a négyes, akár a nyolcas csónak, ahol a lapátkerék-sorozatot nyolc egymás mögött ülő evezős forgatja meg az ütemesen hátrahuzott rudak segélyével. Sőt megépithető az olyan csónak is, ahol a páros evezősök nem egymás mögött, hanem egymás mellett ülnek.