Az elmebetegek ápolására vonatkozó szabályok között az a legfontosabb, hogy az elmebeteggel kiméletesen, szeliden és emberségesen kell bánni és nem szabad őt se szidalmazni, se tettleg bántani, bármit kövessen is el. Első és főszabály tehát, hogy meg kell nyerni a beteg bizalmát. E cél érdekében azonban soha se szabad valótlanságokhoz folyamodni, mert ha a beteg észreveszi, hogy megtévesztik, nyomban gyanakvó lesz és soha többé nem fordul bizalommal környezetéhez vagy ápolójához.

Azt, hogy a betegnek szabad-e ujságot, könyvet vagy bármi mást is olvasnia, az orvos állapitja meg. Még a beteg számára érkezett leveleket is át kell adni az orvosnak, mert az ő mérlegelésétől függ, hogy nem fog-e ártani a betegnek, ha elolvassa ezt vagy amazt a levelet. Hiszen a beteg ingerült állapotában a legcsekélyebb izgalom is végzetes kitörésre ragadhatja: - s egy-egy ilyen belső vihar pusztitásait sokszor évek gondos ápolásával és figyelmes fáradságával se lehet jóvá tenni! Épen ezért még vendégeket is csak az orvos tudtával és beleegyezésével fogadhat a beteg, s az orvosnak e tekintetben kiadott utasitásait szigoruan meg kell tartani.

Az elmebetegeket, mivel gyakran ön- és közveszedelmesek, sohasem volna szabad magukra hagyni. Mindig felügyelet alatt kell őket tartani, s ha az ápolónak bármily rövid időre is el kell távoznia mellőlük, gondoskodnia kell megfelelő helyettesitésről.

Természetes, hogy minden elmebeteg teljesen egyéni gyógykezelést és ápolást kiván; mindegyiknek megvan a saját külön rögeszméje s ennek mivoltához, tartalmához és természetéhez kell igazodnia az ápolásnak is. Például, a vallási őrjöngés vagy a nagyzási mánia egészen más kezelést kiván, mint az iszákos delirium vagy az agylágyulás s az orvos tudja egyedül, hogy a betegség visszafejlesztésére és megállitására vagy okainak megszüntetésére milyen eljárás lesz célszerü.

Minthogy az elmebetegek gyakran foglalkoznak az öngyilkosság és öncsonkitás gondolatával, gondosan ki kell kutatni még az ágyát is, nehogy az esetleg iderejtett, ártó szerekkel kárt tehessen magában.

Néha a beteg nem akar enni-inni. Az ilyennél rábeszéléssel nem sok eredményt érnek el, mert hiszen azt hiszi, hogy nem tud nyelni, vagy hogy meg akarják mérgezni stb. Leghelyesebb, ha ilyenkor vagy magára hagyják és ugy tesznek, mintha észre sem vennék őt, vagy pedig a sarokba félrerakják az ételt és ugy tesznek, mintha megfelejtkeztek volna róla. Az éhes beteg ugyanis, mihelyt azt hiszi, hogy senki sem látja és senki se figyeli meg, nyomban neki esik az ételnek és nagy mohósággal bekapja.

Legcélszerübb, természetesen, ha az elmebetegek megfelelő gyógyintézetekben helyezhetők el; de mivel kevés az elmegyógyintézet, ez nem mindig lehetséges, s azért fontos azoknak az elemi szabályoknak az ismerete, amelyek szerint az elmebetegekkel bánni kell. Az elmebetegek ápolása különben az utolsó félszázad alatt fejlődött ki modern alapokon. Az előtt közveszélyes egyéneknek tartották ezeket a szerencsétleneket és megfékezésük ürügyével kegyetlenebbül bántak velük, mint a rablógyilkosokkal.

Lekötözték őket az ágyra, bilincsbe verték minden tagjukat, vagy kinzó kényszerzubbonyokat adtak rájuk, szóval megtörni akarták őket, - mintha a szerencsétlenek mérlegelni tudták volna, hogy azért kell szenvedniük mert izgatottak és nyugtalanok!

Conolly angol elmeorvos volt az első, aki fölismerte azt a nagy igazságot, hogy az elmebetegekkel nem szigoruan kell bánni, mert a fenyités és a kényszeritő eszközök csak annál jobban izgatják és vaditják őket; Conolly tehát mellőzte a kényszereszközöket s megvetette a „szabad kezelés” alapjait, melynél a kényszerzubbonyt a langyos fürdők, a rideg elszigetelést a megfelelő foglalkoztatás és szórakozás helyettesiti.

Mert az elmebeteget – ha még gyógyitható – csak ugy lehet visszaadni a társadalomnak, ha az orvos megnyeri a beteg bizalmát s aztán egyéni kezeléssel, ugynevezett pszichikai ráhatással igyekszik helyrebillenteni lelki állapotának és elméjének megingott egyensulyát. A dühöngő beteget tehát nem erőszakkal fékezik meg, hanem langyos fürdőkkel csillapitják; kitöréseit, kifakadásait nem torkolják le fenyegetésekkel, hanem szeliden, komoly érveléssel cáfolgatják.

Ilyen képekkel és ilyen szöveggel magyaráz a „Tolnai Világlexikona” mindent, amit ismerni és tudni érdemes. Ez a kivonatos mutatvány a már megjelent III. kötetből való. Az egész 25 kötetes „Tolnai Világlexikona” 16.000 oldalra van tervezve, több, int 30.000 képpel s az előfizetők 20 korona bolti ár helyett kötetenként 3 koronáért kapják.