Minden idők örökzöldjeiből mára ez jutott.
Az emberi természet egyes vonásai öröktől fogva vannak, s ha a létezés eddigi logikájával próbálunk következtetést a jövőre levonni, megállapítani csak azt tudjuk, hogy örökké lesznek is.

Vannak értékes, jó vonásai az embernek.
Tud együtt érezni. Sőt, tud nagyon együtt érezni, ha szembesült azzal, hogy élőlénységben fajtársa azokat lopja meg, akiknek szinte semmijük nincs.

További jó tulajdonsága lenne az embernek a megértés.
Megértés akár a rosszal szemben is. Általában működik is ez benne, ám most valahogy nem akarja. Kérdés persze, hogy megengedheti-e magának. Mert szabad országban élünk, más is azt tesz, amit akar, akkor az ember is azt teszi, amit akar. Az ítélkezésről azonban megvan ősidők óta a szentencia, s attól isten őrizz, hogy teljesedjék!

Itt van az ember a megértés és meg nem értés határán.
Az azért vigasztalja, hogy az „árvamegyei” árvapénztár pénztárnoka is érezhette tettének nem szimpla gazdasági bűncselekmény súlyát, hiszen „mikor a pénztárt állami kezelés alá vették, nagy hiányt találtak és a pénztárnok agyonlőtte magát.” Másképpen is meg lehetne magyarázni tettét, de azzal a dilemma szempontjából nem mennénk semmire.

„Az árvakassza kamata 5-6 százalék volt évenkint. Mégis állandóan csak 4-et adtak ki az árváknak, s ebből is levontak egytizedet a tartalékalapra, ugy, hogy az árvák csak 3 és fél százalék kamatot kaptak.”

Lám, lám! Tényleg nem volt nagy a gazemberség.
A haszon több mint felét azok kapták, akiket a teljes összeg megilletett volna. De hát ők úgysem tudták a pénzügyeket, meg felnövekedésük szinte teljes idejében a sikkasztás állapotában voltak (13 év kellett a felfedezéséhez!), ráadásul két évben a pénztári kimutatás is hamis volt. Akinek jogosultsága lett volna annak átbogarászására, az sem láthatta volna a fától az erdőt.

De félre a tréfa szándékával is!
A XX. század elejének Twist Olivérjei sem vághattak több és jobb eséllyel a felnőttségbe, sőt az is meglehet, hogy még annyival sem, mert az életre valóságot sem tanította nekik senki. Erről legalábbis nem szól a híradás.