Irta: Schiff Emil, Berlin
A régi háborukban megtörténhetett, hogy a győző többet nyert, mint veszitett. A mostani viaskodásban erről beszélni sem lehet. A világgazdaság és a világkultura annyira össze vannak szövődve, hogy egyik sem árthat a másiknak anélkül, hogy maga-magát meg ne kárositaná. Ebben a háboruban a költségek és a veszteségek oly óriási méretüek, hogy nyereségről, vagy csak az egyik félnek a másik rovására való kártalanitásáról szó sem lehet.
A szellemi értékek, melyeket a háboru közvetve vagy közvetlenül elpusztitott, kiszámithatatlanok, a kézzelfogható költségek azonban áttekinthetők.
Azok a kézzelfogható költségek és veszteségek, amelyeket a háboru Európának okoz, a következőleg állithatók fel:
1. A hadviselő és a részes semleges államok közvetlen hadi költségei.
2. Köteles és önkéntes adományozások, melyeket a községek és más nem állami egyesületek, üzleti vállalatok és egyes személyek a katonák, sebesültek, hadbavonultak családjai és más szükséget szenvedők javára teljesitettek.
3. A hadviselés következtében az állami és magánvagyonban (vetésekben, erdőkben, marhaállományban, házakban, házi berendezésekben, vasutakban, utakban, hidakban és más épitményekben, valamint a technikai telepekben) okozott károkból eredő tőkeveszteségek és jövedelemcsökkenések.
4. Azok a tőkeveszteségek és jövedelemveszteségek, amelyek azáltal keletkeztek , hogy a telek, ház, gyári berendezés, hajó, kikötő, áruk vagy egyéb ingó és ingatlan vagyon a háboru következtében részben vagy teljesen nem volt kihasználható.
5. Az otthon maradt lakosság fentartásának a háborus drágaság következtében való többköltségei.
6. Annak a munkateljesitménynek az elvesztése, melyet a harctéren levő 35 millió katona békében létrehoz.
7. Tőkésitése annak a munka veszteségnek, mely azáltal áll elő, hogy 10 millió katona részint meghal, részint rokkant lesz.
8. A sebesültek és hátramaradottak ajándékai.
9. A termelő gazdaságnak a költségei, melyeket a háborus gazdaságról a békegazdaságra való átmenet okoz.
Ha két évig tartó háborut veszünk számitásba, ugy a közvetlen költségek mintegy 300 milliárd koronára tehetők. Ha most ehhez hozzáadjuk a 10 millió katona halála, illetve rokkantsága által okozott munkaveszteség értékét, a háboru által okozott tőkeveszteségeket és jövedelemcsökkenéseket, a rokkantak és árvák rentéit, ugy a háboru összes költségei és veszteségei – a két évi tartam mellett – kerekszámban 1000 milliárd koronára tehetők.
A pusztulás hatása most még aránylag kevéssé érezhető, mert a háboru alatt a vagyonok teljes kiméletlenséggel likvidáltatnak és emésztetnek fel. Ha azonban a békekötés után majd annak a szüksége fog beállani, hogy az üzemeket helyreállitsuk, a nyersanyagokat, az élelmiszereket, a marhaállományt, szóval a tőkét és munkaerőt minden alakban pótolják, ezenkivül pedig az adósságokat törlesszék és azok kamatait fizessék, akkor teljes mezitelenségében előttünk fog állani az a pusztulás, mely Európát a háboru következtében érte.
Egyidejüleg a speciális helyzetet ki fogja élesiteni az a körülmény, hogy a háboru alatt a megmaradt nemzeti vagyon eltolódott ama korlátozott számu vállalkozók és munkások javára, akik a háboru alatt nagy nyereségekre tettek szert.
Végül az is bizonyos, hogy az óriási gazdasági veszteségeket kulturális visszaesés is fogja követni, azokat a szellemi értékeket pedig, melyek több millió virágzó emberéletnek pusztulása következtében mentek veszendőbe, pótolni egyáltalában nem lehet.
