Ahol a halál aratott.
Valahonnan, messziről, fegyveres tömegek indultak egymás felé bősz haraggal és találkoztak a kis liget táján...Rengett a föld, mintha a pokol minden ördöge szabadult volna rá a máskor elhagyott, csöndes helyre... Aztán elvonult a vihar.... A fák alatt különös, idegen tárgyak hevertek mozdulatlan össze-visszaságban. Felfordított furcsa szekerek, elnyult dögök és néma emberek. Olyik arcával turta a földet, mások viszont a hátukon nyujtózkodtak és lezárt szemükre esett a napsugár. Távolabb egy gazdátlan ló nyerít.... A halál aratott itt.... Egy fehér paripa poroszkálva halad a romok és hullák között. A halott harcos – mintha nem akarna tőle elválni – ráborul a hű állatra. Vajjon hova viszi a halott gazdáját a fehér csataló: Ő, a Halál járt erre, ő hagyta e szomoru képet a csöndes ligetben.... E förgeteges, terhes időkben hány szelíd táján a világnak vág most rendeket a halál? Idegen nemzetek fiai küzdenek egymás ellen – ideálokért. A háboru hős halottai, akik némán pihennek idegen mezőkön, egy jobb jövő igéretei. Ideálokért, a legszentebb emberi érdekekért hulltak el ők s az ő holttestük árán születik meg a szebb világ. A halál után jön az élet aratása.