Budapest, 1915. december 24.
Közvetlenül a parlament karácsonyi szünete előtt a pártok vezérei nyilatkozatokat tettek arra a javaslatra vonatkozólag, amely a Pénzintézeti Központ felállitásáról még a tavaszi ülésszakban a képviselőház elé került. Ezek a nyilatkozatok az ellenzék hajthatatlan ellenállását jelentik a javaslattal szemben, ugy hogy ezzel az ellentéttel – a kormány és az ellenzék között – távozott a képviselőház a karácsonyi szünidőre.
Ha az ellenzék megmarad már kijelentett álláspontja mellett, akkor ebből az állásfoglalásból kifolyólag a karácsonyi szünet után éles harcra kell elkészülve lennünk a kormány pártja és az ellenzék között. Az ellenzés a javaslatra vonatkozólag, jól tudjuk, nem mai keletü, és az első háborus ülésszakban az ellenzék szintén elleneszegült a javaslat képviselőházi tárgyalásának. Sőt az érvek, amelyeket álláspontja mellett akkor felhozott, teljesen azonosak azokkal, amelyeket a legutolsó képviselőházi ülésben volt alkalmunk hallani.
Az ellenzék, akkor is és most is, pártpolitikai tendenciát tulajdonitott a javaslatnak és kifogásolta, hogy a kormány olyan időben terjesztette elő a törvényjavaslatot, amikor kivánatos lenne, hogy a parlament nyugodt müködését pártpolitikai momentumok ne zavarják.
Tisza István gróf miniszterelnöknek a legutolsó ülésen tett nyilatkozatából tudjuk, mi inditotta a kormányt arra, hogy az áprilisi ülésszakban engedjen az ellenzék óhajtásának. A harctéri helyzet és a háboru befejezése akkor még teljesen bizonytalan volt és valószinüséggel sem lehetett megállapitani azt az időt, amidőn a béke helyreáll. Már pedig a béke bekövetkezése az az idő, amidőn az uj intézetre feltétlenül szükség lesz.
Ma a békével a harctéri helyzet következtében sokkalta nagyobb valószinüséggel kell számolnunk és ennek folytán azokkal a gazdasági viszonyokkal is, amelyek közvetlenül a béke helyreállitása után a szükség erejével be fognak következni. Ez az oka, hogy a kormány elérkezettnek látja az idejét annak, hogy a törvényhozás a javaslatok a maga részéről még idejében elintézze.
A politikai szempont ennek a javaslatnak a megitélésénél különben is másodrangu.
A kérdés azon fordul meg, szükség van-e bizonyos mértékben olyan szervre, mely hitelszervezetünkben a békés viszonyokba való átmenet zavartalanságát biztositani képes, és ha igen, melyik a legalkalmasabb organizáció erre a célra?
Az első kérdés tekintetében könnyebb a feladatunk, mert az ellenzék nagyobb része elismerte, hogy az átmenet idejére bizonyos segitésre szükség van, mert ettől a belátástól el sem zárkózhatott. A legutolsó nagyméretü modern háboru, az orosz-japán, elég adatot szolgáltatott arra nézve, hogy uj modern háboru befejezése után a gazdasági élet, de főleg a hitelviszonyok minő megrázkódtatásoknak lehetnek kitéve.
Még inkább áll az a jelenlegi világháboru befejezésére nézve.
Hatalmas nemzetközi pénzügyi összeköttetések bomlanak fel, hogy helyükbe ujak lépjenek, és ebben az általános nagy likvidálásban és a meginduló regeneráció munkájában óriási uj hiteligények lépnek majd fel. Ezeket a nagy átalakulásokat és a velök esetleg járó zavarokat az ellenzék maga is helyesen appreciálta, ugy hogy meglehetősen egyértelmü a felfogás abban a tekintetben, hogy a segitésre szükség van és a segitésnek módjáról még a háboru befejezése előtt kell gondoskodni.
Ha idáig egybehangzanak a nézetek, arra kellene gondolni, hogy a többi kérdés tekintetében a vélemények nem igen térhetnek el egymástól. Pedig, sajnos, igy áll a dolog. Az ellenzék kifogásolja egy uj, állandó intézmény létesitését, és megelégednék azzal, ha az átmenet idejére bizonyos pénzösszeg állana rendelkezésre a nélkül, hogy ennek a jelentékeny tőkének helyes közgazdasági funkciója intézményesen biztosittatnék.
