Budapest háborus jótékonysága

Irta: Hanvai Sándor 

A háborus jótékonyságnak e nehéz időben sokat és némely irányban ujat és gyorsan kellett cselekednie. Dacára azonban a gyors munkának, nem egy alkotás tul fogja élni a háborut és a szerzett tapasztalatok tanulságul fognak szolgálni a későbbi időknek is!

A szegényügyi szabályrendeletet addig is, mig a szegényügyet országosan gyökeresen rendezik, oly irányban kell módositani, hogy amidőn a társadalom hatályos közremüködését intézményesen biztositjuk, gondoskodnunk kell e társadalom intenziv, szakszerü és állandó képzéséről is. 

E módositással kapcsolatban egyebek között oda is kell hatni, hogy a közjótékonyság hatósági szervei is, ugy a középpontban, mint a kerületekben szintén ujjászerveztessenek. A tanácsi ügyosztály mellett müködő közjótékonysági bizottságot, mely addig csak kivételesen müködött, életképessé kell tenni s az egyes jótékonysági ügyágak szerint olykép kell átszervezni, mint ahogy ma pl. a központi segitő bizottság müködik.

A kerületi elüljáróságoknál pedig a szegényügyek intézésére a helyettes elüljáró, vagy más főtisztviselő vezetésével esetleg külön osztályt, csoportot kell alkotni. Ez idő szerint ugyanis a legtöbb helyen ideiglenes, legtöbbnyire kezdő hivatalnokok látják el ezt a nagy körültekintést és nagy emberismeretet igénylő ügykört. Ehhez azután a közgyámi intézmény is a szerzett tapasztalatokhoz képest ujjászervezve, célszerüen bekapcsolható lenne. 

Meg kellene fontolni, hogy nem volna-e célszerü: a szegényügyi közigazgatást ugy a középpontban, mint a kerületekben a rendes közigazgatási szervektől lehetőleg teljesen függetlenül müködő szervekre bizni, mert ma a nagyobb kerületekben alig kivánható, hogy a kerületi elüljárók, akiket a közigazgatás ezerféle dolga terhel, a közjótékonysággal behatóan foglalkozzanak, hogy kerületük jótékony társadalmát összefogják, céltudatosan vezessék, szociális munkára és áldozatkészségre állandóan serkentsék.

Ehhez a mélyreható végleges szervezéshez azonban csak a szegényügy országos rendezése és a fővárosi törvény ujjászervezése alkalmával lehetne nyulni, mert országos törvény nélkül egységes rendezés nem képzelhető és aránylag óriási terheket venne magára a főváros háztartása a vidéki hatóságokkal szemben. 

---

A tapasztalatok szerint a társadalom jó szive megmérhetetlen kincseket rejt magában. Ezt felszinre hozni és okosan felhasználni, a jól szervezett szegényügyi közigazgatásnak a feladata. Vezetés és irányitás nélkül a különböző jótékony társadalmi szervezetek müködése olyan, mint az iránytü nélkül járó hajó.

Sok egyesület müködése alig mutat fel valami eredményt, némelyek a már meglevőkkel ok nélkül konkurálnak, müködésük egymást keresztezi; többnek a bevétele alig fedezi adminisztrácionális kiadásait. Nagyon kivánatos volna, talán épen a háboruban szerzett tapasztalatok alapján és a most szervezett egyesületi nyilvántartó adatainak a felhasználásával a jótékony társadalmi mozgalmakat egészségesebb és egységesebb irányba terelni, müködésüket a hatóság müködésével összhangba hozni és az oly egyesületektől, amelyek müködésükben nem alkalmazkodnának a hatóság óhajaihoz, a hatóság netáni anyagi és erkölcsi támogatását megvonni. 

A gyüjtési engedélyekkel is óvatosan kellene bánni, mert nem szabad megengedni, hogy a közönséget ily gyüjtésekkel túlságosan megterheljék, ellenkezőleg csak azok az egyesületek és csak oly célra kapjanak gyüjtési engedélyt, amelyek a hatósággal karöltve, annak irányitása mellett kivánnak müködni.

Ily eljárás mellett a hatósággal párosult társadalom egymás után öntudatosan valósithatná meg a legszükségesebb intézményeket, minden erőt bizonyos időben csak egy célra irányitva. Ekkép egészségesebb alapokon ujjá lehetne szervezni a népkonyhákat és foglalkoztató mühelyeket, meg lehetne szaporitani az annyira szükséges bölcsődéket, tovább volnának fejleszthetők a napközi otthonok, kiépithető volna az anya- és csecsemővédelem stb. stb. 

Ilyen továbbfejlesztésre érdemes intézmény volna a népsegitő iroda is, amelyet állandósitani és a közigazgatás rendes gépezetébe bekapcsolni kellene. Lehetetlen, hogy ily intézményre, amely a háboru alatt oly sok ezernek megnyugvást, tanácsot, utbaigazitást és segitséget nyujtott, a béke idejében ne legyen szükség, amikor szintén sokan küzdik az élet nehéz harcát. Fenn kell tartani és tovább kell fejleszteni, annyival is inkább, mert fentartása alig kerül valami költségbe. 

Fenn kell tartani a butorberaktározó intézményt is, mert sok családot mentünk meg általa az elzülléstől. Ha van ugyanis az illetőknek helye, ahová butoraikat időleg elhelyezhetik, anélkül hogy ki uzsoráznák őket, uj küzdelemre indulhatnak; összegyüjtenek ismét bizonyos összeget, hogy uj életet kezdjenek. Ha butoraik meg vannak, az uj élet alapitása már nem oly nehéz! Minden megmentett család pedig a fővárosnak és a hazának egy-egy erőforrása!