"Aminek egy oka van, az meg sem történik. "
Az ember hajlamos a leegyszerűsítő, egytényezős magyarázatokra, a felelősség elhárítására, a bűnbakkeresésre, egyszóval a történelem mitizálására. A történész mégsem tehet mást, mint megpróbál megbirkózni az eseményekkel és folyamatokkal a maguk összetettségében.
A történelmi Magyarország bukásának fő oka a világháborúban elszenvedett katonai vereség. Egy soknemzetiségű ország felbomlása persze e nélkül is bekövetkezhet, de máskor és máshogy – a magyar bukás az I. világháború nélkül értelmezhetetlen.
A szétesésben/szétveretésben döntő szerepet játszott az ország soknemzetiségű jellege: az 1910-es népszámlálás adatai szerint a Trianon előtti Magyarországon Horvátország nélkül számítva a lakosság 54 százaléka, Horvátországgal együtt kevesebb, mint fele volt magyar.
A soknemzetiségű jelleg eleve történelmi lehetőséggé teszi a szétválást (pláne, ha az országban élő nemzeti kisebbségek egy része a határon túl azonos nemzetű állammal rendelkezik) de nem teszi szükségszerűvé. A dualizmuskori Magyarország nemzetiségi politikája is hozzájárult a történelmi Magyarország bukásához.
A magyarság nem volt elég erős ahhoz, hogy erőszakkal megőrizze szupremáciáját kisebbségei fölött, és nem volt elég kompromisszum-kész, rugalmas, taktikus ahhoz, hogy érdekeltté tegye kisebbségeit az együtt maradásban.
A dualizmuskori magyar politikai elit nem ismerte fel a politikai nyitás fontosságát – foggal-körömmel ragaszkodott egy olyan politikai struktúrához, amely a kritikus történelmi pillanatban alkalmatlannak és reformálhatatlannak bizonyult.
Már 1848/1849 fontos tapasztalata, hogy Magyarország az Ausztriától való függetlenségre és a nemzetiségek feletti szupremáciára egyidejűleg nem képes, ehhez nem eléggé erős. 1867 hazai politikusai a teljes függetlenségről való lemondást választották.
Amikor az új helyzetben immár függetlenné válhattunk Ausztriától, ez a részben nemzetiségi lakosságú területek elveszítése nélkül nem volt lehetséges.
Az ország szétesésének ill. szétveretésének fontos eleme volt hazánk diplomáciai elszigeteltsége. Miközben a szomszédnépek nagyhatalmi patrónust kaptak Franciaország, Olaszország révén, hazánknak nem volt nagyhatalmi támogatója. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok olykor fékezte, mérsékelte a szomszédnépek túlkapásait, de nem érezte érdekének a magyarok melletti kiállást, sőt szövetségesének a cseheket, románokat, szerbeket tekintette.
Úgy gondoljuk, ezek a bukás fő okai.
Voltak egyéb, kisebb tényezők is, melyek önmagukban nem eredményezték volna a történelmi Magyarország bukását, de a meglévő kedvezőtlen helyzetben rontották az ország pozícióit, esélyeit.
Ilyen tényezők a következők.
A Károlyi-Jászi-Berinkey-féle, az őszirózsás forradalommal hatalomra került, demokrata csoport gyengesége, naivitása, hibái. A magyar Tanácsköztársaság vörösterrorja. Az ellenforradalom fehérterrorja. A trianoni delegáció rossz személyi összetétele és elhibázott taktikája.
Az emigráns nemzetiségi politikusok és néhány velük rokonszenvező brit, francia újságíró lobby-tevékenysége.
Ezek a tényezők rontották hazánk nemzetközi megítélését, de önmagukban nem okai a katasztrófának.
