A Párizs környéki békék területi, gazdasági és katonai intézkedésekkel sújtották a veszteseket. A területi intézkedés határváltozást, elcsatolást jelentett. A gazdasági döntések hadisarcot, jóvátételt. A katonai jellegű intézkedések célja a legyőzött hatalmak újbóli katonai megerősödésének megakadályozása volt.
Németország területének egy nyolcadát veszítette el. Elzász és Lotharingia visszakerült Franciaország fennhatósága alá. A Saar-vidék szintén francia igazgatás alá került, de azzal a megszorítással, hogy a terület sorsáról 15 év múlva népszavazásnak kell döntenie.
A kis Memel-vidéket Litvánia kapta, Danzig (a mai Gdansk) és környéke pedig „szabad terület”, lényegében városállam lett, noha ezek – ellentétben Elzászszal és Lotharingiával – német lakosságúak voltak.
A 120 év után újra létrehozott Lengyelország tengeri kijáratot kapott Németország rovására. Poznan (Posen) szintén a lengyelekhez került. Néhány esetben népszavazás döntött. Így Szilézia egyes, kis darabjait Lengyelország és Csehszlovákia kapta. Eupen, Malmédy és Moresnet kisvárosok Belgiumhoz csatlakoztak. Ugyancsak népszavazás döntött Észak-Schleswig esetében, Dánia mellett.
(Schleswig és Holstein, két döntően német lakosságú tartomány 1864-ig perszonálunióban állt Dániával. Most Dánia lehetőséget kapott a terület visszaszerzésére. A bölcs skandináv kis ország azonban önmérséklettel csupán Schleswig északi, dán lakosságú sávját igényelte, azt is csak akkor, ha a helyi lakosság népszavazással nyilvánítja ki akaratát.)
A versailles-i konferencia területi rendelkezései Németországgal szemben nem mondhatók nagyon súlyosnak, pláne, ha a török, osztrák és magyar területi veszteségekhez hasonlítjuk őket. Annál súlyosabbak a Németországot sújtó gazdasági, katonai intézkedések.
