A vidéki városok egymásután léptetik életbe az utalványozási rendszert, Bécsben pedig vasárnap, 11-én kezdik meg. A magyar fővárosban pedig, mint a hivatalos tudósitás mondja, még mindig „megteszik az előkészületeket”. De inkább tegyenek előkészületet, mint kudarccal járó fonák tettet. 

Aki nem kritikus természetü, az is kénytelen lassan-lassan bevallani, hogy nálunk nem megy az oly rendben és szabatossággal, mint például a németek teszik, és félnünk lehet, hogy az egész utalványozási rendszer zaklatássá válik, amelynek kellemetlenségét az szenvedi, akinek legnagyobb szüksége lenne a lisztre.

Pénteken a fővárosi pénzügyi bizottságban is alapos panaszok hangzottak az élelmiszerek folytonos drágitása ellen, a miről a városi tanácsos is kénytelen beismerni, hogy mesterségesen növelik; de a vétkesek ellen még sem tudtak radikálisan cselekedni.

A város a burgonyával is a szegény embereken akart segiteni, de öt kilónál kevesebbet senki sem vehet. Ez is éppen a szegények ellen van; nemkülönben a liszt eladásánál türt úzus is, minthogy megtörtént, hogy egy szegény asszony, akinek éppen csak fél kiló lisztre volt szüksége, sehol sem kapott lisztet, mert ilyen kis mennyiséget nem adnak el.

Februárius 28-án volt a lisztösszeirás, de a megigért revizióról nem tudunk. Azóta a lisztet vagy apasztották, vagy megszerezték. Mire való volt akkor az a sok nyomtatvány, hogy ma sem tudjuk, hogy mennyi liszt kell és mennyink lesz?