Régi magyar asszonyok

A török-magyar világ tarka, mozgalmas képeinek meleg tollú s a történeti kutatásban pompásan éles szemű megelevenítője, Takáts Sándor új könyvében kissé félrevonul a várvívások, lovagi bajvívások, a többé-kevésbé véres férfi-munka színteréről, az ódon várak bástyáiból és lovagtermeiből a virágoskertbe s az asszonyok házába vet pillantást.

Szép, változatos és gazdag arczképsorozatot ad a régi magyar úri házak asszonyairól. Komoly főkötős, gazdag díszű mentés női alakok tekintenek ránk ez arczképek kereteiből, ki szigorú erélylyel, ki hamiskás vidámsággal, ki bánatos borongással.

Valamennyi eleven, jellemző arcz, élő egyéniség, de valamennyi a kor színe és hangulata ömlik el: abban az időben az asszonynak más volt a helyzete, a sorsa, a rendeltetése, más feladatokat kellett megoldania, mint ma s az örök női vonások ebben a más levegőben máskép is nyilvánultak.

Zivataros idők jártak, a férfiakat, első sorban a főúri rend férfiait elfoglalta, sokszor hosszú időkig távoltartotta házi tűzhelyüktől a politika és a harcztér gondja, a társadalmi, gazdasági, jogi viszonyok bizonytalansága folytonos őrködést kívánt meg még a leghatalmasabb családokban is a családi vagyon, a gyermekek s egyéb családtagok épsége fölött s ezt az őrködést, a család összetartását a ház fényének és szilárdságának épségben tartását igen gyakran az asszonyoknak kellett végezni.

A mai fogalmak szerint roppant nagy személyzetű háztartás, a gazdaság ezerféle gondjai, melyekre a férfi csak ritkán ért rá, százféle más ügyek mind az asszonyok nyakába szakadtak. Ebből a levegőből egy egészen különálló asszonytípus fejlődött ki, melynek utódait itt-ott még ma is megtalálni a magyar úri családok öreg asszonyainál, a nagyasszonyok típusa, a családban gyöngéd, gondoskodó, a nagyvilágban helyüket keményen, energikusan megálló asszonyoké, a kik a férfi erejét tudták párosítani a nő gyöngédségével.

Takáts Sándor az ehhez a típushoz tartozó nőket rajzolja legmelegebb színekkel és legtöbb szeretettel, ezekben látja az asszonyi ideált a magyar históriai férfi-ideál méltó kiegészítőjét. Anyagot arczképeihez bőven talált levéltári kutatásai során; legtöbbet és legérdekesebbel az assszonyi levelezésekből merített, régi társadalmi, családi és művelődési életünké kimeríthetetlen kincstárából.

Az akkori asszonynak szorgalmas levélírónak is kellett lennie, mert sokszor évszámra távolélő urát mindig értesíteni kellett az otthoni dolgok állásáról s a primitív közlekedési eszközök mellett a társadalmi érintkezés, a rokonsági összeköttetések fentartása, a különféle családi érdekek megőrzése sem ment szorgalmas levélírások nélkül.

Efféle levél nagyon sok maradt fenn a családi és közlevéltárakban s történetírásunk még nem használta ki ezt az anyagot úgy, a hogy kellene. Takáts Sándor példája talán ebben az irányban is buzdító hatású lesz. Szép könyvében tíz női alaknak a képét mutatja be: Bánffyné Guthi Ország Magdolnát, Batthyány Ferenczné Bánffy Katát, Pekry Lajosnét, Zrínyi Katát stb. Valamennyi a XVI. És XVII. századi zivataros magyar világból való. Könyvének két utolsó cikke Károlyi Sándor családjáról és a magyar klarissza-apáczák volt pesti klastomáról szól.

Takáts Sándorról ma már minden magyar olvasó tudja, hogy kiváló író, a kinek stílusába különös, finom zamat szívódott bele a régi magyar írásokból s a ki igen jól érti a szavakkal való jellemzés művészetét. Ebben a könyvében sokszor egészen közel ér a szépirodalmi stílushoz, egyes lapjait szinte úgy olvassuk, mint valami történeti novellát. Ezzel is csak érdekesebbé válik a könyv s nyilván meg fogja találni útját ahhoz a szélesebb körű olvasóközönséghez is, a melynek szánva van.