A bomlás, melyet a trón körül történt dolgok indítottak meg, alulról is folytatódott. Az osztrák hadvezetőség ellen érzett, eddig némileg elfojtott indulatok elemi erővel törtek föl a piavei katasztrófa után.
Megértük, hogy a gyáva magyar képviselőházban szigorúan követelték a bűnösök megbüntetését. Fényes László, egy izgalomtól remegő beszédben hívta tetemre a felelősöket testvéreink vérző hullahegyei előtt.
Az öreg Wekerle azt az öntudatlan cinizmusában emlékezetes választ adta neki, hogy „az olaszok még több embert veszítettek!” Vigaszul ezt a háború negyedik évének utolsó hónapjában. A kedélyek nem ezen a napon fordultak meg, de ezen a napon hatalmas erőt kapott a fordulat.
Komoly bajok mutatkoztak a hadseregben. A szökések száma hihetetlenül felszökött és aki tehette, a szabadságáról nem tért vissza a csapatokhoz. Statáriummal próbáltak védekezni, és Lukachich a pesti katonai parancsnok halálos ítéletei növelték a fölháborodást. E tábornok személye körül iszonyatos gyűlölet gyűlt föl ezekben a napokban.
A Horvátországba szökött katonák úgynevezett zöld kádereket alakítottak, amelyek erdőkben és falvakban raboltak, gyújtogattak, fosztogattak. Pécsről katonai lázadás híre jött, amelyet ugyan vérbe fojtottak, de előbb a lázadók a várost hatalmukban tartották volt.
Károlyi Mihály gróf,
későbbi miniszterelnök és köztársasági elnök
emlékirataiból
