- Jól van, tegyük fel, megtagadjuk a béke aláírását, ezt követően a németek támadásba lendülnek. Mit tesz akkor Ön? – faggatott Lenin.
- Szuronyok árnyékában aláírjuk a békét. Az egész világ számára világos lesz a helyzet.
- Nem fogja támogatni ebben az esetben a forradalmi háború jelszavát?
- Semmi esetre sem.
- Ilyen kérdésfeltevés esetén a kísérlet nem is látszik olyan veszélyesnek. Észtország és Lettország elvesztését kockáztatjuk, - mondta Lenin és huncut kis nevetéssel hozzátette – már csupán a Trockíjjal való békesség is megéri Lettország és Észtország elvesztését.

A fenti párbeszéd Trockíj Életem című emlékiratából való. És a folytatás ugyanonnan:

A Központi Bizottság január 22-i, sorsdöntő ülésén az én javaslatom ment át: halogatjuk a tárgyalásokat, a német ultimátum esetén befejezettnek nyilvánítjuk a háborút, de a békét nem írjuk alá; a továbbiakban a körülményeknek megfelelően járunk el. …

Az egyhetes határidő lejárta előtt két nappal azonban a távirati értesítést kaptunk a Bresztben hátrahagyott Szamojlo tábornoktól, hogy a németek, Hoffmann [tábornok, a német delegáció katonai vezetője] bejelentése szerint, február 18-án éjféltől úgy tekintik, hogy hadiállapotban állnak velünk. …

Változatlanul ahhoz ragaszkodtam, hogy hagyni kell Hoffmannt valóságos ellentámadásba lendülni, hogy Németország, egyúttal pedig az antanthatalmak munkásai tényként, és nem egyszerű fenyegetésként értesüljenek a támadásról.
- Nem, - vetette ellen Lenin. – Egyetlen órát sem vesztegethetünk. A kísérletet elvégeztük. Hoffmann akar és tud harcolni. Nem halogathatjuk a dolgot. Ez a ragadozó villámgyorsan ugrik.