A római pápa mint Szentatya hivatásánál fogva és valószínűleg a legőszintébb meggyőződéssel a háború elutasítója, a béke híve. Ugyanakkor a pápa, mint politikus ezt a békevágyat politikai érdekekkel és nézetekkel kellett hogy összeegyeztesse.
A pápaság a monarchikus rendszerek híve, ezen belül is különösképpen az Osztrák-Magyar Monarchia pártolója. A Habsburgok nagy katolikus tradícióik miatt természetszerűen közelebb álltak hozzá, mint a protestáns Nagy-Britannia vagy a világias Franciaország.
Mégsem állhatott a pápa egyértelműen a központi hatalmak mellé – hiszen az antant oldalán is katolikusok tízmillió élnek: pl. Belgiumban, Portugáliában, vagy persze Olaszországban. De az „egyetemes” mozgalomnak amúgy is illett pártatlannak maradnia.
A pápa nem csupán a háborútól, de az esetleg ahhoz kapcsolódó szocialista forradalomtól is tartott. 1917. februárjában nemzetközi kongresszust szerveztek Zürichben a katolikus politikai mozgalom vezetői: osztrák, magyar, lengyel, német katolikus pártok képviselői, akik megalakították a Katolikusok Nemzetközi Unióját.
Felhívták a világ katolikus püspökeit, hogy segítsék elő a békét. A Vatikán augusztusban adott át jegyzéket a háborúzó felek államfőinek. (A a jegyzék elkészítését a németekkel folytatott hosszas konzultáció előzte meg).
A jegyzék igazságos és tartós békére tett javaslatot. Sürgette a nemzetközi megállapodást az annexió nélküli békéről, a hadikárpótlásról és a hódításról való lemondásról, a nemzetközi döntőbíráskodás intézményének kiépítéséről.
