A konvoj-rendszer első kísérlete során 12 hajó utazott együtt, s közülük 11 célhoz ért. 1917. nyarától a módszer általánossá vált, s megnőtt az együtt utazó hajók száma. Az oszlopban vonuló kereskedelmi hajókat cirkálók és torpedó-rombolók kísérték. A cirkálókat olyan készülékekkel látták el, amelyek érzékelték a tengeralattjárók motorzaját.

Új, félelmetes védőfegyvernek bizonyult az elektromágneses akna. A konvoj fölött léggömb haladt, ahonnan figyelték a tenger vizét. Ha a búvárhajó-támadás bekövetkezett, trawlerek (kis hajók, melyeket felfegyvereztek) hálóval védték a konvojt. A cikk-cakkban haladó rombolók sokkal gyorsabbak voltak, mint a víz alatti hajók, ezeket nem lehetett megtámadni.

1917. novemberében már az Egyesült Államokból Nagy-Britanniába tartó 1280 konvojrendszerben haladó hajó közül csak 11 hajó volt a veszteség – kevesebb, mint 1 százalék. Nem csak a kereskedelmi hajók védelmének hatékonysága nőtt meg, de a német tengeralattjárók sebezhetősége is. 1916 végéig 47, 1917 első félévében 24, de a második félévben 52 német búvárhajót süllyesztettek el.

A konvoj-rendszer mellett mind általánosabbá vált a kereskedelmi hajók ágyúkkal való felszerelése. Igaz, torpedók ellen ez nem használt, de torpedóból a tengeralattjárónak kevés volt, és a torpedók átlagosan fele talált célba. Ha viszont a tengeralattjáró a felszínre emelkedett, hogy hajóágyújával támadjon, a kereskedelmi hajó viszonozhatta a tüzet.