Most nincs helye a kényeskedésnek.
A magyar ember szerette a kukoricát tejesen (ez speciális magyar szokás), a nép pattogatottan, télen időközönkint málénak, prószának, mint süteményt: de szánakozva emlegette azokat, akik kenyérpótlónak ették mint mangalicát vagy az olaszok a polentát.

Most azonban rá kell fanyalodnunk, főleg március 1-étől a szigoru rendelet értelmében, hogy fele kukoricából sárga kenyeret együnk. De ezt az áldozatot is el kell viselnünk, hogy a küzdő katonáknak jusson a jobb.

Akik finnyáskodnak, gondoljanak arra a sok türelemre, nélkülözésre, élettel való folytonos játszásra, amelyre a harctereken viaskodó katonáink kénytelenek és viselik lelkesen a magasabb célért.

Még ennyi nélkülözésre sem volna hát hajlandó az a kényelmes élettől ellágyult közönség, amelynek sem az időjárás viszontagságait, sem a véres veszedelmek gyötrelmét nem kell éreznie? Legyen ennyi emberszeretete és hazafisága háztartásában is, hogy ezt a kisebb kellemetlenséget zugolódás nélkül fogadja.