Hosszu vita és vajudás után végre létrejött a kormányok között a megállapodás a gabonafélék és a liszt maximális árainak megállapitására nézve. E megállapodás alapján a magyar kormány november 29-én publikálta az ármegállapitásról szóló rendeletét. Ez az ármegállapitás nem történik bizonyos egyforma fix összegben, hanem járásonkint és községenkint megalakitandó ármegállapitó bizottságok utján fog eszközöltetni.
Az ármegállapitás alapja a buzánál és a rozsnál az október utolsó két hetében jegyzett átlagos ár, árpánál a november hó első két hetében jegyzett átlagos ár, tengerinél pedig ugyancsak a november hó első két hetében jegyzett vételár, még pedig valamennyi gabonanemüre nézve a járásonként és városonként jegyzett árak alapján.
A lisztre nézve a rendelet minden egyes lisztfajta árát bizonyos százalékos pótárban szabja meg, mely az illető gabonanemü maximális árához hozzáadandó.
A maximális ár csak a nagyban való forgalomra nézve irányadó, ugy, hogy a fogyasztóközönség ez áraknál magasabban fog a gabonához és a liszthez jutni. A rendelet a kicsinyben való eladók hasznát ugy korlátozza, hogy a detaileladás árai csak a legmagasabb áraknál nem aránytalanul lehetnek magasabbak.
Ez a rendezés igen éles ellentétek eredménye gyanánt, mint kompromisszum jött létre.
Hatása a mai magas árak mérséklésére nem igen lesz, minthogy az alapul vett átlagos vételárak az illető cikkekre nézve jóformán a legmagasabbak a háboru kitörése óta. A rendelet tehát tulajdonképpen csak azt fogja megakadályozni, hogy ezek az exorbitáns háborus árak még tovább is emeltessenek.
Viszont a fogyasztó közönségre nézve mintegy fixirozzák most már ezt a magas árnivót, amely semmiféle körülmények között sem fog alacsonyabbra sülyedni.
A rendelet további hibája, hogy az őrlési hasznot tulmagasan állapitja meg, ami által a liszt szintén mai magas árán tartatik fenn.
Az ármegállapitásnak szankciója nincsen abban az értelemben, hogy ezen árak mellett kötelezhetné a gabona, vagy liszt tulajdonosát készletének átadására. Hiányzik az eladási kényszer, amelyet a nagy fogyasztóközönségre nézve korántsem pótolhat a katonaság rekvizicionális joga. Sőt azáltal, hogy a rekvizició most már ez általánossá váló maximális árak alapján fog megtörténni, hiányzik a készletek birtokosainál a rekviziciótól való félelem momentuma, amely addig eladásra serkentette őket, nehogy a katonaság olcsó áron elrekvirálhassa a készletüket.
Sajnos, a maximális ármegállapitási rendelet hatásában nem igen fogja a nagy drágaságot enyhiteni és nem eredményez egyebet, minthogy biztositja a gazdáknak a borzasztó drága eddigi árakat. A fogyasztó közönségnek ebből az ármegállapitásból nagyon kevés lesz a haszna.
