A világháboru tanitásai

Csak kezdetén vagyunk még a világháborunak, de az már ma is igen sok olyanra tanit meg bennünket, amiket békés időben elménkbe nem vettünk volna. Élni kezd bennünk a hazának igaz, áldozatoktól vissza nem riadó szeretete, a hazaszeretet, az emberi érzelmeknek ez a legmagasztosabb megnyilvánulása akadémikus értékéből kivetkőzött és odasorakozott azok az érzések közé, amelyek a mindennapi életet átmelegitik és annak az irányát megszabják.

Széttöredezett társadalmunk, melyben a magyar jó két évtizede a magyart már nem is ismerte, hirtelen egybeforrt. A politika, amely fütött bennünket állandóan egyszerre elhallgatott s a magyarság zárt egységbe sorakozott, melynek nemes és egyetlen nagy feladata a haza védelme lön, amivel a magyar 1849. óta nem foglalkozott. A humánus érzés, a mely társadalmunkban megvolt mindig, de csak széttöredezett, felaprózott mozgalmakban nyilatkozott meg, egybeforrt, hogy a legnagyobb eszközökkel legyen segélyére pénzével, munkájával a nemzetet védő hadseregnek. 

Rövid egy hónap alatt ime milyen átalakulása az országnak, a társadalomnak.
És ennek az átalakulásnak tovább kell folyni, mert a rendes életünket gyökeréből kiforgató háboru az életnek egész más berendezkedését követeli meg tőlünk, mint amelyek keretében nyugodt, biztos életünket hosszu idők alatt lemorzsoltuk. 

Polgári életünket a háborus idők alatt ugy kell berendezni, amint ezt a rendkivüli viszonyok megkövetelik. Aki nem látja meg, hogy itt teljesen át kell alakulnia egész életrendszerünknek, az nem látja világos szemmel körülötte a teljesen átváltozott világot. Az nem érti meg, hogy itt mindenkire más kötelességek hárulnak, mint amelyet ezelőtt betöltött. 

A háboru megtanit bennünket mindenekelőtt életmódunknak teljesen uj berendezésére.
Amikor megbénult a munka, felmondotta nagyrészben a szolgálatot a hitelszervezet, amikor korlátozott a minden irányu termelés, akkor a magánéletnek egész más irányokban, más korlátok között kell mozogni, mint a békés időkben. Kiérkeztünk arra a pontra, ahol a magánéletnek egyetlenegy direktivája van és ez: a feltétlen takarékosság. 

A takarékosság a magyar társadalomnak soha sem volt erénye, ez a mi társadalmunk a Keletről hozott tradicióknál fogva a modern életfejlődésnek a nyugati irányzatából sohasem tudta elsajátitani a takarékosság nemzetfejlesztő nagy erényét.

---

A bennünket ért nemzeti csapások, aminők: országos fagy, szárazság, országrészeket elpusztitó árviz, a mult esztendőkben katasztrofális elemi csapások, a fele termésünket tönkre tett jégverések semmi tanitó hatással nem voltak társadalmunkra. Az áldott magyar föld egy-két kedvező esztendőben kitermelte a veszteségeket, de senki nem vett egy-egy katasztrófából intést arra, hogy a társadalomnak anyagi és erőbeli tartalékok megteremtésére kell dolgoznia. 

Most elkövetkezett az a világesemény, amelynek meg kell tanitania a magyart a takarékosságra. Ma a holnap sem bizonyos anyagi szempontból: tehát őrizze gondosan mindenki, amije van. Gondoljon mindenki arra, hogy kiszámithatatlan helyzeteket teremthet a mai világháboru. 

A magyar társadalom rendes viszonyok között is máról holnapra szokott élni.
Most a holnap bizonytalan. Senki kiszámitani nem tudja, hogy a termelésben milyen viszonyok állanak elő, a legbiztosabbnak látszó kereset is megcsökkenhet. 

Éppen azért, akinek bármilyen kis anyagi tartaléka van, bánjon azzal takarékosan.
A nemzet erősödik ezzel, fokozódik annak harci teljesitő és ellenállási képessége. A magánháztartásokat a takarékosság által lehet megóvni attól, hogy egyensulyban éljék keresztül a válságos időket. 

Az a magyar pedig, aki mostanában szükösebben él, gondoljon arra, hogy a diadalmat diadalomra halmozó német hadsereg ősi magva a napóleoni hadjáratokban fogamzott. Abban az időben, a mikor meg volt sanyargatva a német föld, a német nemzet. És akkor fogamzott meg ebben a nemzetben minden későbbi hadierény csirája. Az elgyötört német sanyargattatásainak legválságosabb időiben kezdette meg a nemzeti önmegtartóztatást, tért át a takarékosság ösvényére, amely ösvény elvezette először Sedánhoz, onnan Párisba és most ismét a gyüjtött nemzeti erő nyitja meg előtte Páris kapuit másodszor. 

(E.G.)