Megnyiltak a tornacsarnokok

Az iskolaidénynyel egy időben kezdődik a tornaidény is. Kicsinyeknél, nagyoknál, ifjaknál, felnőtteknél egyaránt. Az összes iskolákban hangosak már a tornatermek. A kis és nagy nebulók kicsapongó vigsággal játszi kedvvel szaladgálnak egyik tornaszerről a másikra.

Nehányan a mászópóznák tetejére igyekeznek, korláton, nyujtón, lovon ügyeskednek, bakot ugranak, létrákon másznak, csusznak: a nagyobbak kissé komolyabban, de jókedvű igyekezettel billenéseket, kelepeket próbálnak és egyéb ügyességi gyakorlatozással demonstrálják önkénytelenül a tornászás szeretetét. Pirulnak az arcok, duzzadnak a kicsi izmok, domborodnak a mellkasok – jó kedv – mindenfelé.

Hasonló kép alakult ki az egyesületek tornacsarnokaiban. Gyülekeznek már mindenfelé a férfi- és nőtornászok. Nehezen megy még a munka. Az izmok kissé megpuhultak, a test mintha nehezebbé vált volna. Nem baj. Két-három rendszeres tornászás helyrehoz ismét mindent, mozgékonyságot, erőt, kitartást.

Az egyesületekben most folynak a tanácskozások is. Tulajdonképp milyen rendszer szerint is tornászszanak? Német, svéd, dán? Legjobb után azok az egyesületek fognak haladni, amelyekben a svéd rendszert veszik alapul, de beleszövik a német rendszert is és beleolvasztják az együttes fabot és buzogánygyakorlatokat is.

A Budapesti Torna-Club folyó hó 15-én kezdi meg rendszeres tornázását egészen ezen szellem, illetve módszer szerint. Körülbelül 40-45 percig fog tartani minden tornanapon a svéd-dán alapon nyugvó tornázás, fűszerezve együttes ütemszerű fabot-, buzogány- és szer nélkül szabad gyakorlatokkal, melyek zenére is végezhetők lesznek és azután 15-20 percig lesz szertornázás, utána rövid levezető mozgás.

A BTC tornaórái a modern kialakulás képét fogják mutatni s mindenesetre tanulságosak is lesznek. A tornaórák hétfőn, szerdán és pénteken tartatnak este 7 órától 9-ig. Vendégeket mindenkor szivesen fogadnak.

A női tornaórák is épp ilyenek lesznek a BTC-ben, de kevesebb szertornázással.