A tőke a világpolitikában

Irta: Friedjung Henrik, Bécs

Albánia, mindig csak Albánia!
Ha a magyar, az osztrák, a német, a francia, az angol stb. napilapokat olvassa az ember, hasábokat lát Albániáról, az albán fölkelésről, az albán gazdaságról, a még meg nem született albán államról, mintha a világtörténelem gerince napjainkban ez a kicsi, a diplomaták által papiroson kicirkalmozott ország volna.

Pedig közben igazi világtörténelmi események is történnek.
Az angolok politikájának közeledése a németekhez, a megegyezés Afrika belső területeire és az Eufratus-melléki országokra nézve, voltaképpen közelebbről érdekli a monarchiát.

Közelről érinti a magyar-osztrák érdekeket, első sorban közgazdasági érdekeinket, a szerbek kegyetlenkedése Macedóniában, ahonnan valósággal kiirtják a bolgárokat; a görögök az általuk meghóditott területekről kivándorlásra kényszeritik a mohamedánokat; Olaszország mind szélesebb körökre terjeszti ki Kisázsiában gazdasági érdekeinek hálóját; Bulgária egészen a hármasszövetségre támaszkodik, a szobranjeban ezt annyi beszédben hangoztatták, hogy az orosz dumában ez már panaszokat is váltott ki. Ezek mellett az események mellett Vilmos fejedelem és Esszad pasa apró játékai eltörpülnek. 

Amig Albánia nem volt annyira divatos, sajtónk azon kesergett, hogy Románia elpártolt a hármasszövetségből. Már pedig ez az elpártolás még nem is bizonyos, csak annyit tudni, hogy Románia most barátságosabb viszonyban van Oroszországgal, amit a cár utja Konstancába is igazol. Általában tudott dolog, hogy a Balkán-háboru alatt külügyminiszterünk, Berchtold gróf mindig támogatta Románia kivánságait, de csak olyan lanyhán, mint ahogy az osztrák és magyar érdekeket képviselte. 

Az eseményeket tárgyaló sok értekezés mellett a fődolog háttérbe szorult. Nem lehet tudni, hogy Románia fölmondta-e az 1883-iki egyezményt, vagy az lejárt-e. Valószinű, hogy nem lépett azonnal szerelmi viszonyba az entente hatalmakkal, de az már nem bizonyos, hogy tulajdonképpen hova tartozik – vagy talán, mint valami üstökös, céltalanul bolyong a politika égboltján?

Andrássy Gyula grófnak a delegációban mondott beszédén kívül, amelyben Romániának a hármasszövetség mellett való maradását annál inkább lehetségesnek mondotta, mert ez Romániának életérdeke. Hogy Románia még tartja a monarkiával és a német birodalommal a politikai barátságot, azt mutatja különben az a körülmény is, hogy néhány hónappal ezelőtt államkölcsönét nem Párisban, hanem Berlinben vette föl.

Nem férhet kétség hozzá, hogy még soha annyira meg nem cáfoltatott az a tétel, hogy a tőke nemzetközi, mint éppen most: hiszen a politikai ellentétek igazán szembeötlő alakja az, hogy egy-egy ország pénzpiaca csak a vele politikai barátságban élő államokat hajlandó alimentálni. A német tőke bizonyosan nem sietett volna Románia segítségére, ha elpártolt barátnak tudná. 

A tőke határozottan nemzeti jelleget öltött.
Ez nem vált Franciaország előnyére, amely 1909-ben Caillaux akkori pénzügyminiszter egy rendeletében elvül mondta ki, hogy a bankok külföldre csak a kormány hozzájárulásával adhatnak kölcsönöket. Az elv kimondása nem spontán elhatározás volt, hanem az események fejlődéséből következett.

A legujabb történelem alapvető eseményei közé tartozik, hogy az utolsó két nagy háború hadiköltségeit a francia pénzpiac bocsátotta a hadviselő államok rendelkezésére. Igy volt 1904-ben és 1905-ben Oroszország mandzsuriai háborujában és igy volt a balkánháboruban 1912-ben és 1913-ban. Még az 1905-iki békekötés előtt Witte Párisba utazott és ott egy 2230 millió frankra szóló kölcsönt perfektuált. A franciák maguk is tudták, hogy pénzüket nem tették jó helyre, mert hiszen Oroszország, amig keletázsiában volt elfoglalva, európai akciónál nem jöhetett számitásba.

Ugyanez áll azokra a tőkékre, amelyekkel a francia pénzpiac Szerbiát, Bulgáriát és Görögországot Törökország ellen fölszerelte. A győzedelmes államoknak kb. egy milliárdot kitevő kincstári jegyeit vették át a francia bankok, mig a portát pénzügyileg kiéheztették. Az igy kihelyezett nagy összegeknek eddig csak egy részét sikerült állami járadékokra változtatni, nagyrésze még most is a bankok tárcáját terheli. Franciaország politikai haszna az egészből éppen semmi, mert Bulgária és Szerbia hajbakaptak egymással és igy az Oroszországra és Franciaországra támaszkodó balkáni szövetség eszméjét agyoncsapták. 
A francia pénzpiac helyzete az eddig mondottakkal együtt nem ad éppen kedvező bizonyitványt a francia kormány pénzügyi politikájáról. A politikai kölcsönügyletek értékesítésének körébe tartozik az az Oroszországnak szabott föltétel, hogy nyugoti határán a sztratégiai vasutakat kiépítse és haderejének egyrészét oda tolja ki. A párisi tőzsde most éppen azt a nyomott hangulatot sinyli, amelyet ezek a katonai intézkedések idéztek föl és ezt csak növelik a hatalmas összegek, amelyeket a keleti államok részére kellett éveken át rendelkezésre tartania. 

A francia pénzpiac helyzete és az angol-német barátkozás adja meg Európa politikai helyzetének karakterét – sokkal jellemzőbben, mint az a béka-egérharc, amely albán fölkelés nevén köti le az európai közvélemény figyelmét, vagy Románia politikai játékai; sőt még Szerbia és Bulgária területnövesztő szándékai is alig érdeklik a nemzetközi pénzpiacot.

A balkán nemzeteknek a háboru és béke dolgában tökéletesen alkalmazkodniok kell a világpolitika helyzetéhez és a nagyhatalmak egymás közt való viszonyához. A háboru vagy béke ott is elősorban pénzkérdés. Ha Anglia békét kiván és Franciaország nem tud nekik kölcsönöket adni, a balkáni népek is kénytelenek lesznek békében maradni.