Már a tripoliszi háboru óta fenyegeti Európát a kolera réme. Az olasz-török háborúban elpusztult katonáknak körülbelül tizedrészét nem a golyó ölte meg, hanem ez az orozva lappangó, gyilkos betegség, amely ugy kiséri nyomon a hadviselő feleket, mint a hogy az undok sakál és hiéna is mindig ott ólálkodik az oroszlán sarkában.
Nem kimélte meg a Balkánt sem, s ahogy az utolsó hónapok hadi tudósitásaiból tudjuk, csaknem oly kegyetlenül tizedelte a balkáni szövetségesek seregeit is, mint a puska meg az ágyu.
Szerencse még az, hogy a véres ütközetek még a nyár vége előtt lezajlottak s a nagy embertömegek most már szétoszladoznak: mert az ugyan megtörténhetik, hogy egyesek széthurcolják a kolerát a Balkánon, de mivel a nagy fertőző gócpontk föloszlanak, most már nem valószinű, hogy Európában nagyobb pusztitást okozhasson a ragály.
Egyelőre mégis közvetlenül fenyegeti határainkat a veszedelem: gyilkosan ölelő karjai valósággal körülfogják hazánkat délen, keleten és nyugaton. Kolera dühöngött az utolsó hetekben a szerb ésbolgár hadseregben, sőt átharapózott a román hadseregre és továbbpusztitott Romániában is. Másfelől Boszniából érkeztek riasztó hirek, hogy Szarajevó környékén szintén fordultak elő koleragyanus esetek, az Alduna medencéjéban pedig, sőt a Bácskában is, Baján és Ujvidéken, Temesváron és Lugoson történtek gyanus megbetegedések. Szóval az „ázsiai kolera” már a kapukon zörget – ha ugyan még be nem tört.
A laikus közönség rendesen csak kétféle klerát ismer: az ázsiai kolerát és az ugynevezett „Cholera nostrast”-t, vagyis lokális, helyi, szórványos kolerát, amely legkivált a nyári hónapokban jelentkezik, s bárkórtüneteiben teljesen hasonló az ázsiai kolerához, mégis sokkal enyhébb lefolyásu, ritkán végződik halállal és áldozatait se szedi százával, mint ázsiai rokona.
Van azután egy harmadik kolera is: a csecsemő-kolera, a kis babák bélhurutja, amelyről Metschnikoff, a párisi Pasteur-intézet aligazgatója, nemrégiben bizonyitotta be, hogy voltaképen ez is kolera, mégpedig a legveszedelmesebb fajtából.
A Balkánról fenyegető veszedelem közvetlensége folytán természetesen a fertőző, vagy ázsiai kolera az, mely első sorban izgatja ésérdekli a közönséget, mert enek pusztitása valóban irtózatos is. Körülbelül nyolcvan esztendővel ezelőtt (1832) jelent meg először Európában, ahová Oroszországon át tört be, majd átharapózott Magyarországra, Ausztriára és innen Németországra, míg Európa keleti részeibe a Földközi-tengeren át jutott el s először Olaszországban ütötte föl a fejét, a szépségéről és szennyes voltáról egyaránt hires Nápolyban, s onnan terjedt tovább Marseillebe, majd Párisba.
Az angolok Hamburgon át kapták meg, közvetlenül Kelet-Indiából, a Ganges deltájának kikötőjéből,mely igazi fészke a kolerának.
Mindjárt a kolera legelső megjelenésekor megállapitotta az orvostudomány, hogy ez a betegség nagyon ragályos, de egyébként is bizarr sajátosságai vannak. A himlő például szintén ragályos betegség, de a olera esete egészen más. Míg ugyanis bizonyos vidékeken irtózatos pusztitással dühöng s elterjedésében szeszélyes vargabetüket követ, addig más, szomszédos vidékeket végkép elkerül és megkimél.
A veszedelmes járványnak ez a sajátossága vezetett arra az elméletre, hogy a kolera voltaképen a földből sarjad, mely az év bizonys szakában megérleli a betegség csiráit. S ez az elmélet uralkodott mindaddig, míg a bakteriológia fejlődése halomra nem döntötte.
A világhirű Koch Róbert berlini professzor deritette ki, hogy a kolera-betegek beleinek tartalmában rengeteg tömegben fordul elő egy sajátos kis mikroba, a virgula-bacillus, vagy helyesebben a kolera-vibrio. Ez a kis bacillus olyanforma, mint a vessző-irásjel ésroppantmozgákony, azaz: könnyen és gyorsan fejlődik a huslevesben meg a gelatinban, melyet sajátos módon higan-folyóssá tesz.
Most márkönnyü volt védekezni a kolera ellen. Mivel a vibrio törékeny ésgyönge lény, mely szárazságban elpusztul, csaknem ki van zárva annak lehetősége, hogy belélegzés során megkapjuk a kolerát.
Kideritette továbbá a vizsgálat azt is, hogy a kolerabetegek köpeteiben s a tüdejükből kilehelt levegőben sintén nincsenk vibriók: a kolerabetegekhez tehátminden veszedelem nélkül közeledhetünk.
Ellenben: a fertőzés legveszedelmesebb forrásai mindazok az anyagok, melyek a belekből jönnek: vagyis attólkell őrizkednünk, hogy ezekből a fertőző anyagokból semmi a szánkba ne jusson. Mivel pedig 50° Celsius megöli a vibriót, a fertőzés ellen nincs biztosabb védekezés, mint az, ha csakis főtt ételt eszünk, a vizet fölforraljuk ivás és mosás előtt, a gyümölcsöt pedig ugy fertőtlenitjük, hogy evés előtt leforrázzuk, ami egy csöppet se árt az izüknek: még a szőlő is kibirja ezt a forrázást anélkül, hogy szemei fölrepedeznének. A kenyeret, amely sok kézen megy át, szintén sütőbe lehet tenni mégegyszer, miután a péktől hazavittük.
