Az emberi találékonyság felülmúlhatatlan. Még meg sem oldottuk teljesen a kábel-táviratozás nagy feladatát s máris vannak eszközeink arra, hogyan vigyük csődbe szegény vállalatot! Mert befektetett ugyan pénzt, tudást, munkát a hálózat kiépítésébe, hírül is adjuk rendkívüli eredményeit az újságok hasábjain, de ha egy szolgáltatást meg lehet szerezni olcsóbban is, akkor bizony eszünk ágában sincs fizetni érte.

Inkább szponzorálunk „ellentudósokat” és „ellenszolgáltatókat”, inkább törjük a fejünket a bonyolultabb megoldások fölött görnyedve: bogarászunk kódkönyveket, konspirálunk levelező-társainkkal, kódolunk és visszakódolunk – hogy végül boldogan és diadalmasan vessük papírra: „adjuratura”!

No jó, ne legyünk igazságtalanok! A fenti „adjuraturából” tudjuk, hogy az üzenet feladójának sem mennek simán az üzleti ügyei. Tartoznak neki és ha nem akar ő maga is csődbe menni, vigyáznia kell minden fillérre.

Főleg háborús időkben, amikor a megbízhatatlan partnereken kívül számos más veszély is fenyegeti az üzlet biztonságát! Jogos tehát, hogy az üzleti élet szerves kellékeivé tesszük – akár „több mint száz mondat” erejéig – a hadi cselekmények üzeneteit is. Ezen a területen úgyis autentikus a titkolózás, legalább megízlelhetjük kicsit azokat az izgalmakat, melyeket harcoló honfitársaink is érezhetnek, amikor rejtjelzett üzeneteket továbbítanak a frontvonal mögé!

S micsoda humora volt ama bizonyos „Abc Telegraphic Code” című könyv szerzőjének! Emlékeznek a mondatra: „Riasztó hírek vannak a háború kitöréséről elterjedve s táplálékot nyernek kétségtelen, komoly hadikészűletekből”? A táviratban ez majd a frappáns „walzer” kódot viseli.

Márpedig a walzerről tudjuk, hogy nem más ez, mint a nevezetes bécsi keringő – vagyis a legrégibb társastánc, mégpedig az első olyan, amelyben a férfi és nő szemben áll egymással. Mi más fejezhetné ki jobban a háborús előkészületeket, mint éppen ez?!

Úgy tűnik, a kódkönyvek megalkotásában több ősi késztetésünk is manifesztálódott. Titkos eszközökkel, kódokkal konspirálva járhatunk túl ellenlábasaink – vagy éppen szövetségeseink – eszén, minimális ellenszolgáltatásért juthatunk különféle javakhoz. Élvezhetjük a titok és a titkolózás bizsergető izgalmát, főleg a „közös” titokét, ami a benfentesség jóleső érzésével is megajándékoz bennünket.

Nem véletlen, hogy a technika fejlődésével a kódolók és kódtörők valódi szubkultúrákat hoztak létre. Itt vannak például a kódolt tévécsatornák s szoros szimbiózisban velük azok az internetes oldalak, ahol nemcsak a jelenlegi, hanem már a következő (!) kódot is megtalálhatjuk. Igaz, némi informatikai és technikai ismeret szükségeltetik azért a művelethez, de nem volt ez másképp hajdanán sem – legfeljebb a kódok voltak egyszerűbbek s a kivitelezés prózaibb.

S ahogy akkoriban, most is vannak kirekesztettek, „páriák”, akik ugyan egy árva szót sem értenek az egészből, mégis izgatottan olvassák a híradásokat, hiszen így legalább a közös titkok misztikus levegőjéből szippanthatnak egy lélekzetnyit.

Elkeseredésre pedig végképp semmi okunk. Olyan nincs, hogy valaki minden kódból kimarad! Ha minden cikket elolvastunk, kattintottunk, regisztráltunk álnéven, kiléptünk és visszaléptünk, bejelentkeztünk, szótárt böngésztünk s végül nem tudjuk, mit kezdjük a nehezen megszerzett kóddal - mondjuk: 002 345 345 S12 37 – javaslom, lépjünk túl a kudarcon egy csettintéssel: „müszi”!