Másfél esztendővel előbb, mint Blériot a La Manche cstaornán átröpült, a két Wright-fivér is kilépett abból a titokzatosságból, melynek leple alatt eddig kisérletezett. Ekkor már évekig dolgoztak mind a ketten a röpülés megoldásán, sok pénzt öltek kisérleteikbe, kerékpár-gyárukat egészen elhanyagolták, ugy hogy végre már kénytelenek voltak az anyagiakkal is törődni.

Fölajánlták tehát röpülőgépüket az amerikai kormánynak, de egyidejűleg egy francia pénzcsoportnak is, és tárgyalásaik eredménye az lett, hogy nyilvános pályázaton kellett bemutatniuk gépüket. E pályázat föltételei igen szigoruak voltak; az amerikai kormány 10 angol mérföldes röpülést követelt egyhuzamban – 5 mérföldet oda, ugyanannyit vissza – óránkint 64 km. átlagos sebességgel, melyre a kormányosnak egy utitársat és három órára elegendő tüzelőanyagot is kellett magával vinnie.

A francia pályázat két önálló, egymást egy héten belül követő, egy-egy órás röpülést kívánt, mindig utitárssal és 200 km. befutásához szükséges benzinnel. A két testvér ugy osztotta meg egymás közt a pályázatokat, hogy Wright Orville otthon maradt Amerikában, Wright Wilbur pedig Európába jött.

Wright Orville Fort-Myersben 1908 szept. 9-én 1 óra 3 perc alatt 64 km.-t tett meg, ami óránkint körülbelül 60 km.-es sebességnek felel meg, szept. 12-én pedig ötnegyed óráig maradt a levegőben. Ekkor azonban egy óriási szerencsétlenség egy időre félbeszakitotta kisérletei sorozatát. Már előzőleg többször szállott föl 5 -10 perces röpülésekre egy-egy utitárssal, ugy hogy senki se látott okot aggodalomra, mikor szept. 17-én ismét fölszállott Selfridge Tamás handnaggyal.

Eleinte valóban jól is ment minden, de a negyedik fordulónál az egyik csavar, ismeretlen okból, hirtelen eltörött, mire az aeroplán fölborult s meredek csavarvonalban zuhant le 15 m. magasságból, maga alá temetve két bátor utasát. Selfridge hadnagy feje a motor alá került és teljesen összezuzódott: a fiatal hadnagy igy lett a tudomány vértanuja. Wright Orville is sulyos csonttöréseket szenvedett, de csakhamar fölgyógyult s csak egyik lába maradt valamivel rövidebb, mint a másik.

Wright Wilbur ezalatt áthajózott Franciaországba, ahová 1908 aug. 2-án érkezett meg. Le Mans közelében kiválasztott egy röpülőteret, összetákoltatta hangárját s mindjárt hozzáfogott nagy vászonmadara összeállitásához. Mivel a párisi lapok a sorok közt a mult század léghajós-csalóival hasonlitották össze őt is, Amerikában maradt testvérét is: Wright Wilbur kerülte a franciákat s bár a nyilvánosságtól épen nem félt, de nem is szivesen állott szóba senkivel, valósággal remetemódra élt hangárjában nem törődve semmivel, egyre furt-faragott az aeroplánon, vagy kémlelte a felhők járását, de a fölszállásra mintha nem is gondolt volna.

Közben megérkezett a szept. 17-iki szerencsétlenség hire is Amerikából, mire a különben is fölbosszantott riporterek végkép otthagyák a röpülőteret s Párisban azután végleg „letárgyalták” az amerikait.

Wright Wilbur csak ezt várta. Mikor már az utolsó érdeklődő is visszatért Párisba – mintha testvére katasztrófája ösztönözte volna a végső erőpróbára – szept. 21-én váratlanul kivonszolta aeroplánját a hangárból, meginditotta a motort s 60 km.-es sebességgel felröppenve, ide-oda cirkált a mezők fölött, pompás köröket és nyolcasokat irva le a magasban.