A meglepetések századát éljük s nem tagadhatjuk, hogy valóban meglepnek bennünket időnkint olyan találmányokkal, amelyek gyakran a hihetetlenségükkel mosolyra késztetnek. Vajjon nem volt-e hihetetlen a beszélőgép, a számológép, a repülőgép. Különösen ez az utóbbi, amelynek gyermekkorára mi mindannyian oly élénken emlékezünk. Visszaidézem olvasóink emlékezetébe Bléroit nagyszerü eredményét, amikor ő átrepülte a La Manche csatornát.
A hir, amelyet a táviró csak néhány sorban közölt, néhány óra alatt az egész világot bejárta, s eljutott egy nagyobb magyarországi városunkba is. Másnap reggel a helyi lapban, igénytelen helyen a következő ujsághir jelent meg: „Egy londoni távirat szerint egy Bléroit nevü francia mérnök a maga szerkesztette repülőgépével átreplte a La Manche csatornát. Hiszi a fene.”
Hát ebben az utóbbi három szóban benne foglaltatik a meglepetések és a mosolyra késztető hihetetlen találmányok minden kritikája. Épen ilyen hihetetlen találmány az a gép, amely szobrot farag s amelyet a mostani képünkön mutatunk be olvasóinknak. Pedig hát nem kell csodálkozni: a gép a huszadik század jellegzetes vonása. Gép végzi el ma már az embernek a legegyénibb munkáját is. A gép ir, a gép beszél, a gép számol, a gép (mint járómü) megy az ember helyett, a gép még müvészetet és végez. A gép iparcikkeket gyárt, a legszövevényesebb formákat is elkészitheti, tehát miért ne tudna szobrot is faragni.
Arról már bizonyára hallottak olvasóink, hogy fémből tömegcikkeket gépek milliószámra ontanak magukból. Azon tehát nem volna mit csodálkozni, hogy egy tömeg fémből a gép kiprésel, kiönt egy szoborformát. A csodálatos abban van, hogy a gép a sokféle véső- és fürészszerkezettel a szoboranyagból kimetszi a formát.
A gép, amely szobrot farag nem is bonyolódott szekezetü valami. Az elv, amelyen a gép szerkezete áll, nem egyéb, mint a leöntés, az ugynevezett negativ készités, csakhogy nem abban a formában, ahogyan azt a szobrászok végzik, hanem véső- és fürészsorok utján. Hogy megértessük magunkat, előbb néhány szóval elmondjuk, hogy mi módon készül leöntés utján a szobormásolat. Ha a szobrász müvész elkészül a müvével, agyagmintáját megszáritja, s hogy még tartósabb legyen esetleg kiégeti, terracottát csinál belőle. Az agyagminta elkészitése után, a megszáradt müvet azután gipszöntvény készitéssel teszi egészen tartóssá. Másolatokat vesznek róla, hogy a szobor végleges anyagához mintájuk legyen.
A márványszobor is ugy készül, hogy előbb a müvész agyagból késziti el müvét, gipszbe önti, s azután márványból kifaragja. Ez a kifaragás valtaképen már csak mesterség, s a nagy szobrászmüvészek valamely nagy müalkotásukat, ha márványba faragják rendesen ügyeskezü szobrásziparosokkal végeztetik a nagyoló, gyakran a finomabb, de mégis mellékes munkát. A szobron az arcot, vagy más kifejező részletet maga a müvész végzi el, a többi részt, ruhákat, lovat, fegyverzetet azonban a szobrészsegédek faragják. Természetesen a végleges simitást mindig a mester adja meg.
Tehát a szobormintáról másolat készül gipszanyagban. Ennek a készitési módja a következő. Az agyagmintát bekenik olyan anyaggal, hogy rája semmiféle anyag ne tapadjon. Egy edényben puha pépte kevernek gipszből és a szobrot az egyik oldalával belenyomják ugy, hogy a pépben a szobor minden domborulata lenyomódik s a domborulatok homoru formája áll elő.
Ugyanigy a szobor másik feléről is készül lenyomat. Ezt a két homoru nyomatot az ugynevezett negativot azután összeillesztik, az egyik végén nyilást hagynak s ezen azután a folyékony gipszanyagot beleöntik. Ez a folyékony gipsz kitölti a homorulatok minden zegezugát, s ha most szétválasztják a két negativot, egy az eredetihez mindenben hasonlatos másolatot nyernek. Sokszor nem lehet két darabból előállitani a negativot, hanem három sőt több darabból áll.
Tehát a negativ két oldaláról foja meg az eredeti mintát, s a domborulatok vége, a szélső pontok tényleg a szobor pontos körvonalait adák. A gép, amely most már a szobrot faragja nem tesz egyebet, mint vésők és fürészek tömegeit, vagy helyesebben mozgó csucsait pontosan a negativ végpontjainak külső széléig állitja be, ugy hogy ha a két oldalról összeállitott mozgócsucsok összeérnek, vésőkből alkotott negativ minta áll elő. A gép két részből áll tehát. Egy felső és egy alsórészből. A felsőrész a szobor felületének negativ körvonalaira illeszekdő mozgó, sávoló vésők csucsait, az alsó az ellentétes oldal szélső pontjainak megfelelő távolságra illő véső csucsait tartja erősen.
Ha most a két vésőkből álló negativ közé egy darab márványt teszünk, s a gép két részét lassan összeillesztjük, a vésők addig nyomulnak bele az anyagba, míg a fölös anyag el nem távolodik a márványtömbről. Természetesen ezt nem lehet nagy erővel, hirtelen végezni, mert a márvány eltörnék, hanem sürün egymás után végzett összeütéssel, akárcsak a kézi erővel való faragással törik le a fölös márványdarabokat. Ez igy nem is volna nagy időmegtakaritás, hanem az a körülmény, hogy vésőnegativot egyszerre ötöt, hatot állitanak be, s a gép egyszeri munkája egyszerre öt, hat szobrot készit.
A kereskedelemben levő márványszobrok és faszobrok nagyrésze ilyen gyáripari módon készül.
Ime, igy keriti hatalmába az ipar magát a müvészetet is. Kétségtelen, hogy a müvészet megkedveltetésének nagy hasznára van ez, mert a többszörösités utján módjuk lehet a szegényebb sorsu embereknek is arra, hogy egy-egy szép szoborral diszitsék lakásukat. Az eredeti remek szobroknak olyan nagy az áruk, hogy ilyeneket csak gazdag emberek vehetnek meg.
