A jövő évi állami kötségvetésről

A lefolyt hét legfontosabb eseménye volt a jövő évi állami költségvetés előterjesztése s az a nagy beszéd, melynek kiséretében Lukács László pénzügyminiszter ezt megtette. A pénzügyminiszter a közgazdasági helyzet jellemzésével kezdte nagy terjedelmű beszédét s teljes őszinteséggel mutatott rá közgazdaságunk, különösen a mezőgazdaság és ipar válságos állapotára.

Ezután nyomban áttért az 1900. évi zárszámadás főbb eredményeinek előadására, a miből megértettük, hogy a lefolyt évben még a közgazdasági pangás visszahatása az állami pénzügyekre észlelhető nem volt. Az 1900-iki költségvetési előirányzat s az azt kiegészítő törvények 8 millió korona hiányt tüntettek föl s az állam készpénzbevételei mégis 18 millió koronával haladták túl a kiadásokat. A zárszámadás tehát 21 és fél millió javulást mutat az előirányzattal szemben. A miniszter úgy ebből a zárszámadási eredményből, mint folyó év eddigi tapasztalataiból azt a reményt meriti, hogy a deficzit a jövő évben is elkerülhető.


A pénzügyminiszter a szigorú takarékosságot kötötte szívére a képviselőháznak. A nyomasztó közgazdasági helyzet ellenére nem mutatkozik visszaesés a jövő év előirányzott bevételeinél, de a kiadások emelkedése sem mutatkozik mellőzhetőnek. Majdnem harmincz milliót (pontosan 29,7 milliót tesz ki az a többlet, mely a költségvetésben az 1902-iki kiadásokra van előirányozva. Nagy összegnek látszik ez, s első tekintetre úgy tünik fel, mintha ellentétben állana a pénzügyminiszter által hangoztatott takarékossággal.

De ha kissé közelebbről tekintjük a dolgot, rájövünk, hogy ennek a kiadási többletnek aránylag kis részét emészti fel a tulajdonképi közigazgatás. Hét millió kiadási többletet okoz már megalkotott törvények folytatólagos végrehajtása. Öt millió háromszázezer korona kiadási többlet van előirányozva a közös ügyekre; a többletet nem a közösügyi kiadások emelése okozza, hanem a vámbevételeknél várható igen tetemes csökkenés. Majdnem 8 millió (7,8 millió) esik az állami üzemekre, melyek közt a vasutak a legfontosabb. Ezen nincs mit busulni, mert minél jobban fejlődnek ezek az üzemek, annál nagyobbak a kiadások, de annál nagyobbak a bevételek is.


Az eddig elősorolt három kiadási többletcsoport együtt már meghaladja a 21 millió koronát, marad tehát nem egészen kilencz millió egyéb czélokra. Ezek közt szerepel az a három millió korona többlet, melyet a pénzügyminiszter átalányképen a tisztviselők fizetésjavitásának megkezdésére fölvett. A pénzügyminiszter ragaszkodik ahhoz, hogy a tisztviselők fizetésjavitása csakis kapcsolatban oldható meg a közigazgatás egyszerűsitésével s a személyzetnek ebből eredő csökkentésével. És igy is csak fokozatosan s csak oly mértékben valósitható meg, a mily mértékben ezt az állami jövedelmek természetes szaporodása lehetővé teszi.

Mi az a kép, melyet a pénzügyminiszter fejtegetései az állam pénzügyi helyzetéről elénkbe tárnak? Rendezett államháztartás még mindig növekvő bevételekkel, de már erősen csökkenő zárszámadási fölöslegekkel. Husz-harmincz millió fölöslegre, tartalékra egy ezer milliós költségvetésben az államnak valóban szüksége van s ezt a tartalékot keményen védi a pénzügyminiszter. S ez a felesleg mégis czélpontja mindenféle vágyakozásoknak.

Ott áll háttérben a közös kormány, mely a hadsereget szaporitani igyekszik; ott állnak a tisztviselők, kik fizetésjavitást kérnek; ott állnak nagy nemzeti és közművelődési feladataink, melyeknek szaporitásában a pénzügyminiszter óvatosságra int; s végül ott állnak a munkanélküli munkások tizezrei, kik az ipar erélyes támogatását sürgetik, a mit a kormány 46 milliónyi megrendelésekkel eszközölni igyekszik is. Egész sora az óriási összegeket igénylő versenyzőknek pályázik ama nem túlnagy fölöslegre, mely nem volna elég arra, hogy csak egyikét is e versenyzőknek kielégitsék vele.


Mi következik ebből? Az, hogy e versenyzők mindegyikét igényeinek mérséklésére kell szoritani, mert nem lehet az, hogy feladjuk nemzeti és mivelődési feladatainkat, ellenben bőségesebben lássuk el a katonákat; nem lehet az, hogy bőkezűen fölemeljük a tisztviselők fizetését, ellenben éhenhalni vagy kivándorolni engedjük munkásainkat. Vagy valamennyit bizonyos mérsékletre kell szoritani, vagy kikerülhetetlenné válik az adók fölemelése.

Lehetséges-e ez? Erre a kérdésre is megfelel a pénzügyminiszter s nagyon helyesen, tagadólag felel meg rá. Oly időben, mikor a közgazdaság valamennyi fontos ága a létért küzd, a pénzügyminiszter adóemelést nem ajánlhat. Ezt beszédében határozottan ki is jelentette.